Smaragd Felföld

//Rosszban sántikálók//

*Irinának felcsillan a tekintete az aranypénzre és nem győz hajbókolni.*
-Kösz... köszönöm.
*Kifele menet turkál a zsebeiben, nagyon keresgél, majd az ajtó melletti kis asztalra tesz valamit. Egy fa nyaklánc egy zsinóron, teljesen érdemtelen apróság. Rajta egy holló, szájában egy pénzérme. Lys ismerheti, hogy amikor a lélek a túlvilágba megy, legalább is a felföldiek szerint, aranypénzzel kellene megváltatniuk az utolsó útjuk, amiért egy csónakon leviszik őket. Akiknek viszont nem telik erre, -Sekhnek, a csónakosnak- 'veretnek' saját pénzt, ezzel becsapva őt, hogy mégis átjuthassanak. Állítólag a jelkép távol tartja a szellemeket is, így téltájt, amikor sötétebbekké és hosszabbá válnak az esték, előszeretettel hordják az élők is. De, hogy miért hagyhatta ezt itt neki, nem érti.*

//Rosszban sántikálók//

* A lány reakcióját nem látja, legalábbis azt, amikor ide-oda cikázik a tekintete. A ládájától arra fordul vissza, hogy a lány az üres korsóval próbál vizet varázsolni fürdővizébe.* ~Fura egy háznép, az egyszer biztos. ~ * állapítja meg. Kezében már egy királykék bársony szütyő, melyben elveszik két ujja. Mire a lány elhaladni készül mellette, ujjai között már ott vándorol egy aranyérme. * - Köszönöm, Irirana. * nyújtja felé az aranyat. * - Most már elmehetsz. * ad engedélyt a távozásra, úgy sietős a dolga. Ha szerencséje van és jól gondolkodik, akkor ez a lány minden napos lesz nála, gondolván ahonnan ez jött, ott van még több is. És igaza is van. Persze, nem adják azt ingyen. Mindenesetre, azt már levonta, hogy nem bánhatnak itt jól a cselédekkel, bár amennyien vannak, igazán csinálhattak volna egy parasztfelkelést vagy ahhoz hasonlót. Bezárja az ajtót a szolgálólány után és ellenőrzi a közöset is. Ruháját leteríti a székre, s fürdővizét is ellenőrzi. Kellemes. Keres egy lepedőt, amit arra szántak, hogy felitassa magáról a vizet, s barackszín köntösét is a dézsa közelébe készíti, ahogy a paravánt is kihúzza elé, fő a biztonság. Alsó ruházata gyűrűzve terül lába köré. Hosszú barna haja pedig vízesésként omlik mezítelen hátára. Óvatosan lép bele a dézsába, hogy aztán nyakig elmerülhessen. *

//Rosszban sántikálók//

*Helmos úgy tesz, mintha nem hallaná, a kulcsot megkapja Nozarintól. A fiú röviden válaszol, gyorsan.*
-Nem tudom.
*Ez végül is érthető, hisz sok család van itt és a szolgák sem lehetnek mindenre felkészülve. De az a gyors körbepillantás, amit előtte tett... fiú elmegy (ebben megállítani kifejezetten nehezére fog esni), valaki más kíséri el a szobájába. Amikor a szolgálónőt kérdezi, annak az arcán kiül a rémület, körbenéz, hogy van-e más itt rajtuk kívül. Visszamegy a Lys fürdőzéséhez és fordítja a korsót, mintha lenne benne víz. A legaljából tényleg becsurog egy kicsi, bár kétséges, hogy mennyire meleg az már.*
-Ir...irana.
*Még egy pillantás az ajtó felé, mintha várja, hogy nyíljon. Nem akar bajba kerülni. De miért kerülne valaki bajba ilyesmi miatt? Ő is hasonló sebességgel tervez távozni.*
-De most mennem kell, sietnem kell...

//Rosszban sántikálók//

Újabb műkacajjal örvendezteti meg a közelében lévőket, Nozarin replikációjára. Minden bizonnyal neki is lenne, mit válaszolnia, de hát csak nem kellene, hogy családi drámába forduljon a vacsora, amúgy is van már itt elég. Így csak unokabátyja kezére helyezi kezét, s lemondóan megpaskolja azt. Láthatóan meglepetten pislog asztal szomszédjára, amiért távozni készül. És valóban az, hisz nem olyannak látszik, aki ennyi ingyen kaja láttán ilyen hamar aludni térjen. Fel se merül benne, hogy társaságával lenne a baj, hisz már-már annyira kedves, hogy a cukormáz irigykedik rá és még kellemes cseverészésbe is belefolyt. * - Óóó, hát nagyon sajnálom, élveztem a társaságát. Nyugodalmas éjszakát!* merít a levesből, de nem kerüli el figyelmét, hogy azért bizony egy sertésbordával megkoronázza az estét a Szélmalom király. * - Csak óvatosan, még megfekszi a gyomrát. * eme jó tanácsot, már csak halkan jegyzi meg, inkább magának, bár nem kizárt, hogy elmenőben még a másik is hallja. Feltapsol képzeletben, hogy nem kell végig ülnie az egész ceremóniát, í megvárni míg mindenki jól lakik. Éppen csak öröm könnyek nem csorognak végig arcán, ahogy egyre inkább csak szállingóznak el a vendégek. Még néhányat, kanalaz a leveséből, közben a szemközti asztalsor megmaradt vendégeit mustrálja. Egy-két ifjoncot részesít abban a kegyben, hogy rámosolyog, mikor azok nem titkolva mérik fel fegyvertárát. A szék nyikorgására felfigyel, s követi tekintetével a mágust. Megnézi a társaságot is, melyhez szótlanul odasomfordál, elnézést se kérve, hogy magára hagyja. * ~ Ennyit az etikettről. ~ * Persze, hogy sérti, hisz tőle elvárják, hogy pedánsan viselkedjen, s mellette ez a botcsinálta nemesben, még annyi jó modor sincs, mint egy birkában.* ~ Lesz ez még így se, drága Welthas úr. ~ * Maga sem marad sokáig, illedelmesen elköszön, a megmaradt asztaltársaságtól, már ha maradt valaki a közelében. Legszívesebben felkapna egy pulykacombot az asztalról, s a szaftot végig csöpögtetve a padlón vonulna vissza a szobájába. De lemond róla. Ám mielőtt távozna, egy cselédet hívat magához, s megkéri egy aprócska szívességre, noha tudja, hogy nem az ő dolga. Hamarosan Nozarin mellett egy fiatal fiú áll meg tisztes távolságban jelezvén, hogy szót kíván váltani valakivel a társaságból. Amint észlelik jelenlétét: - Elnézést a zavarásért... Welthas úr, az unokahúga szeretné, ha a szobájának kulcsát, átadná. * hajbókol, ahogy azt kell. Ha rávetül bármelyikük tekintete, az ajtóban állva küld egy barátságos vigyort. * - Köszönöm. * Azzal távozik is, hogy Lys kezébe nyomja a kulcsot.* -Várj csak... * állítja meg még mielőtt elinalna a dolgára. * - ... mondd melyik család címerét viselik magukon, akikkel a fivérem beszélget? * Feltételezhetően a szobájához kísérik, félve attól, hogy véletlen elbóklászik. Hamarosan megérkezik fürdővize is, amíg a cselédek hordják a vizet, elmerengve bámul ki az ablakon.* - Mi a neved? * szólítja meg az utolsó vödör vizet hozó szolgálóleányt, közben pedig ládájához sétál. Halkan megismétli a nevet, amit hall. *

//Rosszban sántikálók//

-Ha már az ételt is irigyled tőlem, valamit nagyon jól csinálok.
*Sutyorog vissza, mielőtt a nő megszabadulna tőle. Helmos torkára fagy a szó, ahogy meghallja az elhunytról való kétségkívül kegyetlen diskurzust, majd észreveszi, hogy kérdezték és védekezni nem.*
-Öhm.. nem, mármint igen, de a feleségem és a két gyerekem otthon vár.  
*Ezt most lehet nem érti, nincs is nagyon mit rajta.*
-De megyek lepihenni, hosszú volt az út.
*Ez nem is meglepő, hiszen tényleg fáradtak mind, de az úr kéret még egy sertésbordát a szobájába, melyet meghallhat Lys is. Amúgy is gyorsan szállingóznak el a vendégek, a csalédi asztal egyben ki is ürült. A többi asztal is kezd foghíjas lenni. Nozarin, miután belefalatozott mindenbe, otthagyja a maradékot, ami több, mint a fele és poharával a kezében, valamint azzal a kacér, mégis behízelgő mosolyával megindul az egyik úriasabb társaság felé. Nem fejtegeti sokat a nő, hogy bár az idősebekkel, talán szülőkkel beszélget, a kisasszony idomai csábították arrafele.*

//Rosszban sántikálók//

- Ön hízeleg. * neveti el magát, legyen egy jó napja a fickónak, s ezt is várják el tőle. A második szolgáló megérkezte kor, már fivére felé fordul, hisz többet sündörögnek itt a cselédek, mint máshol. Noz arckifejezése mindent elárul, ahogy meleg váltásban hordják elé az étkeket. Ha ezt mind megeszi, nem tartja kizártnak, hogy vödröt kell kéretni az ágya mellé. Neki már a mennyiségtől is felfordul a gyomra. * - Ha megbocsájt...* fordul ismét beszélgető partnere felé. * - Ha ezek után panaszkodni akarsz, először gondolja arra, hogy most milyen gyerekesen viselkedel. * mindezt mosolyogva közli, megtartva a látszatot. Nem mintha lenne bármi joga megkérdőjelezni azt, amit tesz. * - Milyen szerencsétlen vég. Bár a gróf talán nem bánja, ha szerette az élvezeteket. Bár az időzítése kétségtelen jó volt, két legyet egy csapásra. * arca rezzenéstelen, mintha csak az időjárásról beszélgetne. * - És ön egyedül érkezett? * próbál belebonyolódni egy könnyed beszélgetésbe, ha már más választása nincs.

//Rosszban sántikálók//

*Nozarin nem nyúlt az étkéhez, de előkészíti és összeválogatja a folyamat alatt. És persze azért annyira nem tartja az udvart, hogy ne kortyolgasson aprókat a poharából. Ami pedig a tányérját, pontosabban tányérjait illeti, Lysnek eszébe sem fog jutni, hogy az étkezési tanácsait megfogadja. A nagyot elküldette és már négy kicsi desszertestányérnál jár és egy kis edény, amiben a gyümölcssalátája van kivéve. Még egybe sem evett bele, hisz nem engedték meg. De minden más-más fogások vannak. A legközelebbi paradicsomlevesnek néz ki, benne pirított kenyérkockákkal. A második fogás a hús, egy kis szelet bárány, közepesen sütve, körötte törtburgonya, leöntve vörösboros mártással és zellerrel. Az egész akkora, mint egy kártyalap, körettel együtt. Erre van a harmadik fogása, ami marha lehet, rá helyben olvasztott sajtot öntöttek és valami fehér mártást. A negyedik egy mélyített tányér, magasított peremére rákokkal kirakva, összesen nyolc apróság fér el, benne pedig egy fehér és két piros mártásos csésze van háromszög alakban. Lys bizonyosan tudja, hogy nem így állítják össze a menüket, hanem kérésre vágnak le, tehát a férfi legalább egy tucat szolgát ha nem többet szívatott ezzel. A ház egyik érdeme, hogy ezért -egyelőre- nem állítottak kést a hátába. De borból legalább csak egyfélét fogyaszt. Persze Lys megjegyzésére Helmos kicsit összehúzza magát, és úgy dönt, hogy egy kicsit kisebb darab marhahúst kéret. Ettől persze még éppen, hogy nem lóg le a vége a tányérról. Nála az az udvariasság, hogy kiadja egy szolgálónak, akivel felvagdaltatja. Lys sejtheti, hogy ez már csak lustaság, mintsem az etikett része.*
-Káprázatos név, akár csak a tulajdonosa. Az úr? Este részegen bedőlt az ágyába, reggelre már halott volt. Állítólag megállt a szíve az éjszaka folyamán.

//Rosszban sántikálók//

A szavakra megmerevedik, mint egy macska, amelyik éppen rosszban sántikált és rajta kapták. Mozdulata megakad és visszaejti kezét az ölébe, megvárja, míg valamelyik szolgáló tölt neki. Mikor az távozik csak akkor nyúl a pohárért, azt is csak óvatosan. Ki tudja talán még inni sem szabad, míg arra engedélyt nem kap. Valamilyen formában – itallal a kezében vagy anélkül- megmustrálja a főasztal köré gyűlteket.* ~ Szép kis kompánia.~ * De különösebben egyikőjük se kelti fel az érdeklődését. Mivel kétségtelenül hozzászólnak, így nem hagyhatja azt figyelmen kívül, így az előbbi mosollyal fordul a másik felé. Nem lesz ennek jó vége, míg görcsbe fog rándulni az ábrázata az egész napos mosolygástól. ~ Híres is és még nemes is, kész főnyeremény. ~ * ám mintha az özvegy megérezte volna – persze szó sincs ilyenről-, hogy legkisebb porcikája sem kívánja ezt a beszélgetést, felszólal. Hangtalanul sürögnek-, forognak a beszéd alatt a cselédek, hogy finomabbnál- finomabb falatok kerüljenek a vendégsereglet elé. Némelyikről azt sem tudja, hogy mi lehet. Túlságosan nem is éhes vagy csak túlságosan fáradt. * - Ewin Welthas. * tart egy kis szünetet, hogy hozzáfűzze, állítólagos apja nevét vagy csak hagyja ennyiben a dolgot. Az utóbbi mellett dönt. Majd az özvegyre pillant. * - Bizonyára, erős asszonynak tűnik. Szomorú, szomorú, de elkerülhetetlen. De az egybegyűltek nagy részének mindegy az alkalom, ami miatt három napig ehet és ihat. * Jegyzi meg halkan, talán rosszul gondolja, de az asztal e részén ülők, mind így vannak vele. Csak ezt kevesen vallják be, de talán így maguk között… * - És pontosan mikor is hunyt el a grófúr? * érdeklődik, ha már minkét oldalán kellemesebb beszélgető partner nem akadt. Kíváncsi a pletykákra, mert van rá egy aranya, hogy azokból már bőven van elég. Csak akkor kezdi maga elé tenni a szalvétát, mikor már mások köztük Nozarin is hozzáfog az evéshez. Mielőtt bármiből is venne, előtte erőt gyűjt a borból. Mer vagy merített magának egy kis levest, attól függően a többi vendég, miként csinálja. *

//Rosszban sántikálók//

*A szolgálók sürögnek, nem kell várnia, ajánlanak neki vöröset, fehéret, amit éppen a poharába akar töltetni. Látszik, hogy ez sok fölösleges körbe kerül számukra. Ezt a munkát úgy rövidítik le, hogy ha valakinél nincs megtöltve a pohara, de látszik, hogy milyen bort ivott, akkor teletöltik a poharát. Ha pedig még is csak a kancsóhoz szólna, Nozarin felé suttog egy korholó megjegyzést.*
-Várd meg, amíg jön egy szolgáló, hogy töltsön. Ne hozz minket szégyenbe!
*Lys észreveheti, hogy itt senki nem tölt magának, sőt néhol azért is hívatják a szolgákat, ha a poharuk túl messze található. Nozarin persze nem örül, hogy ennyire kiütközik a nő neveltetése, de hát el kell fogadnia. A család asztalánál az asztalfőn az anya ül, haja vörös, göndör és hosszan nyúlik lefele. Alakja kecses, idomait nem teszi közszemre, de így is kibukkannak domborulatai, ami egy özvegynél akár megkérdőjelezhető is lehet. Bőre hófehér, szemei smaragdzöldek, hosszú, vékony ujjai törékeny nő látszatát keltik. Lys vélelmezi, hogy fűzőt hord a ruha alatt. Fekete báli ruha van rajta, arcán megjátszott érzelemmentesség ül, melynek az álcája bár hamis, de mögépillantást nem enged. Jobboldalán egy negyveneseinek közepében járó úr, obszidián sörénnyel, sovány, bőre tikkadt, mintha csak vászonként húzták volna fel csontjainak vázára. Tanácsadó lehet, vagy főkomornyik. A balon egy vörös hajú, eladósorban lévő hölgy tűnik fel, rokon, ez bizonyosan látszik, hisz a hasonlóság az anyjával megkérdőjelezhetetlen, mellette pedig egy nála idősebb férfiú, aki látszólagos utálattal tekint körbe az egybegyűlteken. Ő is valami távoli végről jött rokon lehet, de ha összeakad a tekintetük, eleinte úgy veheti, hogy ő kap egy ellenszenves tekintetet, de aztán rájöhet, hogy az a kövér, majd haladva Nozarin felé megy. A többiekben már kevesebb érdekességet fedez fel, vélelmezi, hogy a vörös haj egy öröklődő családi jelleg, mely ledominálja az asztalt, de a kisebbség is szép számmal képviselteti magát. Arra nem készült, hogy a barátságos mosoly felbátorítja az urat.*
-Jó estét, széphölgy. Én a híres-neves Helmos vagyok, ha esetleg messziről jött volna, akkor enyém az összes szélmalom, amit birtokolni lehet ezen a tájon. Ez nagyon sok pénzt jelent...
*A beszélgetést meg is zavarja egy pohárkocogtatás, az özvegy áll és szólni kíván. Kis szünetet tart, mielőtt udvariasan kimért hangnemére vált. A szolgálók pedig indulnak is meg négy oldalról, hogy változatos fogásokkal terítsék meg az asztalt. Gazdagon rakott levesek, bár itt is a húsételek dominálnak, egész sült disznóktól a kis rákfalatokig. Ha amiatt aggódik, hogy valami esetleg messze lenne, mindig lesz mellette két szolgáló, akit ugráltathat, hogy kitöltsön neki és minden fogással körbe is járnak, hogy ami messze esik, annak is érezzék a közelségét meg az illatát, ha rácsábulnának. Desszertet nem lát, de bizonyos benne, hogy azt később szolgálják csak fel. Így is elég rendhagyónak hat, hogy a leves és a főfogás egyszerre érkezik. A másik rendhagyó dolgot akkor veszi észre, amikor nem lát kézmosó vizet, hanem selyemkendőket, és ha megtörli egyszer benne a kezét, úgy pár percen belül elveszik és kicserélik egy tisztára. És, ha arra gondol, hogy a kétharmada mindennek a kutyáké lesz, mint maradék...*
-Köszöntöm az egybegyűlteket. Elnézést, tudom, hogy fáradtak, de remélem megértik, hogy miért volt szükség a hirtelen változásokra. Mind fáradtak és éhesek az utazás nehézségeitől, így úgy gondoltuk, hogy ma estére többet nem is tervezünk. Rendhagyó módon kénytelenek leszünk előbb megölni a tort, mint a temetést, hiszen az előkészületek nem lesznek meg holnap reggelig.
*Egy apró szünet.*
-Pihenésre lesz idejük, nem fogjuk megzavarni a reggelt semmilyen programmal, a reggelijüket a szobájukba vitetik. De nem is rabolom az időt, remélem, hogy a sajnálatos esemény ellenére sem bánták meg, hogy eljöttek.
*Ezzel vissza is ül és amint az első sutyorgások megindulnak, Helmos is beszédesebbé válik.*
-Nagyon szomorú, hogy ilyen megtörténhet. Remélem Polinia grófné megbirkózik a teherrel. És megtudhatom a nevét, szép hölgy?

//Rosszban sántikálók//

- Meleget, ha lehet. * Ahogy az ülőhelyükhöz vezetik őket, tekintete ide-oda cikázik az emberek között. Nézi a sürgő szolgákat, a pöffeszkedő urakat, s hölgyeket. Ahogy sustorogva beszélnek egymással. * - Jó estét! * köszönti a közelükbe ülőket. Szoknyáját maga alá igazítva foglalja el a neki szánt helyet.  Néhány percre gyűlölködve pillant a mellette ülő nagy darab férfira. AZ a férfi jut eszébe róla, aki közvetve, de hozzájárult rémes gyerekkorának. Amint az felé fordul, eltűnik minden megvetés az arcáról. Barátságos mosolyt küld a férfi felé, majd inkább poharáért nyúl - csak remélve, hogy nem üres-, nem véve tudomást bájainak feltérképezéséről. Ha nem lettek volna még elég gyorsak a szolgálók, s pohara az ürességtől kongana, nem esik kétségbe. Minden bizonnyal a hamarabb érkezőknek már töltöttek, s a kancsót az asztalon hagyták, arra az esetre, ha megszomjaznának. Egy ilyen kancsóért nyúl s szolgálja ki magát. Néhány korttyal mohón oltja szomját, mint a méreg úgy marja a torkát, s hamarosan a gyomrát is. Visszahelyezi a poharat az asztalra, s a főasztal felé fordítja a fejét, szemügyre véve az asztalfő társaságát.

//Rosszban sántikálók//

-Bárhogy nézzük, mindkettőből nekem van több. De talán ezt a vitát tegyük későbbre.
*Ezzel a kis vitájukkal a végén többet árulnak el magukról, mint akarják és őszintén nem hiszi, hogy tényleg nem hallanának bele a beszélgetésükbe, amikor a szolgák mintha kínosan ügyelnének arra, hogy semmilyen szinten ne rezegtessék a levegőt tevékenységükkel.*
-Természetesen, ahogy parancsolja. Hideg vagy meleg vizet kér? Ha az utóbbi, akkor a vacsora végeztével a szolgálólányok viszik is a szobájába.
*Az ebédlőnek kialakított előszoba teljesen átalakult, mint ahogy egy fehér, alaktalan bábból lepke válik. A folyosó szürkeségét átmossa a fény árja, melyet pár szemrebegtetés alatt meg is szoknak. Négy asztalsor várja őket és még egy, mely ezek előtt fekszik merőlegesen. Amögött a bejárat. Ez a fektetett asztalsor a családé és a család közeli barátaié, középen az özvegy ül. Nekik úgy terítettek, hogy mindenki szembe ülhessen a vendégekkel, de biztonságos távolságban. A többi asztalnak csak a külső oldala van terítve, hogy biztosan lássák család asztalát és a belső oldalon sürögnek a szolgák, onnan öntik ki az ételt, meg töltik tele a poharakat.*
-Jobb szélső oldal, mutatom.
*Eléggé távol kerülnek a családi asztaltól, de még nem a legszélére. Sajnos Nozarin tudja, ez mit jelent. Lys másik oldalán, bár szerencsére eléggé szellősnek mondható a székek elhelyezése, egy meglehetősen jó súlyban, rosszindulattal már vágósúlyban lévő alakot lát, akinek az öve, mint árvízi gát, próbálja megállítani a lehetetlent. Egyelőre sikerrel, de látni a szenvedést a halott állat bőrén. A ruházata nemesi, türkizkék, lelógó, fénykorában összegombolható mellényszerű felsőrész, alatta fehér ing. Az anyag valami selyemféle lehet, de ezt csak tapintásra lehet megmondani. És ízléstelenül sok arany, lánc, gyűrűk, néhol több sorban is, karkötők, mint az utcaszéli hamisítók, amikor gyorsan megvillantják a szajrét. Ha úgy fordítja a nő a tekintetét, látja, hogy a férfi székét a belső oldalon vasakkal erősítették meg, nem bízták a véletlenre. Ha pedig túl sokat nézi, akkor a férfi is visszanéz rá, gátlástalanul az idomai közé engedve, egyelőre csak a tekintetét.*

//Rosszban sántikálók//

- Az arany csillogása elengedhetetlen, tudásod gyarapításához.S ahogy nézem neked egyikből sincs sok. * úgy látszik bármennyire is igyekszik, hogy befogja a száját, valahogy nem sikerül neki. Van valami Nozarinban, ami ezt előcsalogatja belőle, még akkor is, ha olykor ő marad alul. Talán csak a határait feszegeti, melyik az a pont, amikor kimutatja foga fehérjét, s nem csak egy furfangos visszavágást kap. * - Nem egy birodalom omlott össze két női kebel miatt. * mosolyog negédesen. Ezt a csatát nem ő nyerte. Azonban mielőtt belépnének az ebédlőbe s a helyükre kísérnék őket: - Zhan, megkérhetném, hogy vitessen fürdővizet a szobámba? Köszönöm. * bűbájos mosoly és apró érintés a karjára hálája jeléül.

//Rosszban sántikálók//

-Nem rögződnék le itt semmi áron, az arany csillogása csak a varázstalan népeket vonzza, számukra ez az egyetlen út a hatalom felé.
*Nem kevés lenézés van a hangjában.*
-De neked hugicám nézhetünk valakit. Biztosra veszem, hogy van pár úr, aki időszakosan képes a dekoltázsod fölötti érdemeidet is észrevenni.

//Rosszban sántikálók//

Először csak nagyokat pislog az ajtó mögött. Szemei felcsillannak, bár senki se láthatja, véletlen nyelvbotlás volt az egész, de persze ezt a másiknak nem kell tudnia. Úgy állt bosszút, hogy nem is akart, kegyetlen az élet. Lényegében, már megint nem a kérdésre válaszolt. Várt volna valami latolgatást, hogy mire is számíthatnak, ehelyett egy számára érdektelen információt osztanak vele. Mert felőle az öreg kecskéhez az udvaron is hozzámehet az özvegy. Az inkább érdekelné, hogy nem unja itt magát halálra. * - Ha van egy kis esze, inkább egyedül marad. * reagál mégis valamit, ne érezze úgy a másik, hogy magában beszél. * - Megőrültél? Mit kezdjek egy csecsemővel? Meg amúgy is nem te mondtad, hogy az ilyen senkiházik, mint... * rak féket a nyelvére, inkább megköszörüli a torkát. * - ... a kevesebb javakkal rendelkező nemesek nem is versenyezhetnek, a bárókkal és a grófokkal? Szóval, ha ilyenen is törné a fejét az özvegy, akkor inkább keresne egy korban hozzávalót. De amúgy, ha a zsebedből előkotornád rejtett jó modorodat, talán elbűvölhetnéd a gyászoló asszonyt. Évente egyszer, nem okozhat gondot elvégezni házastársi kötelezettséged, a többi napokon meg bezárkózol a mágustornyodba.

//Rosszban sántikálók//

-No-za-rin.
*Kapja meg a választ, a kulcsot elteszi, bár nem érti, miért rá van bízva.*
-Hát, nem tudni. Ha belegondolsz, most az örökös még csak egy hónapos sem, bátyja nincs. Engem érdekel, ki lesz annyira pofátlan, hogy rányomuljon az özvegyre.
*Nem felejti ki a legfontosabb dolgot sem, hisz a kastély maga is, mindenével együtt hatalmas érték, nem beszélve a hozzá tartozó birtokról.*
-Talán érdemes jól megnézned magadnak az örököst, az az apró korkülönbség jelentéktelenné fog válni idővel.

//Rosszban sántikálók//

* Leül az ágyra, s várakozik, sokáig nem kell.* - Máris megyünk. * szól ki, bár nem érti miért is az ő ajtaján kopogtatnak, hisz ő csak egy kísérő, a meghívó nem neki szólt. Reméli, hogy nem minden csipp-csupp ügyért őt fogják zaklatni, mert akkor inkább most kiveti magát az erkélyről. De ha alkalma lesz rá, akkor megkérdezi. * - Noziran, indulnunk kellene. * szól át ismét a túloldalra, majd kinyitja saját ajtaját, s zárja maga mögött, nem mintha sok értelme lenne. Kulcsát fivérére bízza, s elfogadja annak karját. * - S most három napig eszünk, iszunk és siránkozunk? * ösztökéli lassabb léptekre a mágust, s veszi halkabbra hangját, hogy kísérőjük, még véletlen se hallhassa. * - Remélem nem fogunk naponta háromszor imádkozni a lelki üdvéért, mert nyomban öngyilkos leszek.

//Rosszban sántikálók//

*Nem kap választ a másik szobából, hangot sem hall egy ideig. Pár lélegzetvétel után jön a válasz.*
-Amikor hívnak minket.
*Ettől nem lett túlságosan okosabb, de pár percen belül be is igazolódik, ahogy halk koppanást hall az ajtaján. Záhn az.*
-A késői vacsora hamarosan kész. Rövid lesz, a tor holnapra lett áttéve, hogy kipihenhessék magukat. Amikor készen állnak elkísértetem önöket a helyükhöz.
*Lys egyedül van a szobában, így meglepő lehet a többesszám, bár bizonyosan a 'testvérére' utalnak. És úgy látszik itt még annyi szabad teret sem kap, hogy egyedül mehessen az előszobáig, mindig kap maga mellé kísérőt. Furcsa, de akár érthető is, hisz egyik szoba pont ugyanolyan, mint a másik, a folyosók is teljesen monotonnak tűnnek, bármerre megy fekete selyemmel lefedett képeket lát. Nozarin békésen halad mellette, szótlanul felajánlja azt, hogy karonfogva vigye, mint az előtérben, de nem ragaszkodik hozzá.*

//Rosszban sántikálók//

* Gyanakvó természete miatt, kulcsra fordítja a zárat. Megoldja ruháját, hisz ahogy kivette hamarosan tiszteletüket kell tenni a vacsorán. Ha nem is tud elmerülni a habokban, már ha szántak egyáltalán nekik erre dézsát vagy valami hasonlatosat. Körbe is néz még jobban, de egy mosdótálat csak talál valamelyik sarokba. Ahogyan dézsát is, de sajnos erre nincs ideje. Megszabadul utazóruhájától, s egy székre dobja. Fehér hosszú csipkeszegélyű alsó ruházatát hagyja csak magán. A tálhoz sétál, s a kancsóból vizet tölt belé, mely gőzölögve csorog az ezüst színű tálkába. Persze, mindez az ő műve, balgaság lenne azt hinni, hogy itt forró vízzel várják az emberlányát. A szivacsot bevizezi, hogy először mellkasát törölje át. Az apró cseppek csiklandozva bőrét gurulnak végig a ruha alatt. Majd karjait és arcát is áttörli. A kinti szellőre, mely beszökik a nyitott ablakon, bízza a szárítást, miközben ládájából egy másik ruhát kerít elő. Hát valóban nem készült arra, hogy egy névadó ünnepség helyett egy temetésen kell részt vennie, már maga a tudat is beárnyékolja az itt töltött napok jövőképét. De nincs mit tenni. Színe méregzöld, szabása egyszerű, mellrészénél az anyagot nagy gondossággal húzták össze, ahogy pántjait is, ezzel adták meg neki az egyetlen díszítés, kiemelve kebleit. Ez alatt az anyag csak A alakban hullik alá. Ékszerekkel nem kérkedik, marad az egyszerű nyaklánc, s a csuklójáról soha el nem maradható fekete gyöngysor. Ezek után megfelelő helyet keres fegyvereinek, mert bár a mágus megtiltotta, hogy akár egyet is hozzon magával, azért mégsem bolond. De mivel magyarázatot is adott rá, így utazóládájában mégsem hagyhatja. Kardjával vannak a legnagyobb gondok, már csak mérete miatt is. Egy hónaljfát akaszt ki a szekrényből s gondosan köti fel rá, majd ruhatárának legsúlyosabb darabját teríti fel rá. Bízik benne, hogy akit a szoba átkutatásával bíznak meg, nem lesz túl alapos. Tőrét pedig lovagló csizmájába rejti, általában a legkézenfekvőbb dolgok, a legkevésbé gyanúsak. Majd haját kifésüli, s egy hajtűvel fogatja fel, laza kontyba, mely alól itt-ott kiszökik néhány tincs. Aprócska kis fegyver, nagy harcra nem alkalmas, egyetlen esély, de egy jól irányzott szúrással, fájdalmas sebet lehet vele ejteni, egy még jobbal, akár bárki halálát is okozhatja. Még néhány ruhát bepakol a szekrénybe, néhány cipelőt kirak elé, hogy legalább úgy tűnjön, mint aki félbe maradt a pakolással. Feleslegesnek tartja, hisz két nap mulva tuszkolhatja vissza őket oda, ahonnan most előkerül. * - Mikor óhajtasz indulni? * érkezik a kérdés, halk kopogás után, miután úgy érzi, hogy lassan eljön az ideje. *

//Rosszban sántikálók//

*Az udvar még a hold fény gyenge alatt is felemelő és grandiózus látványt nyújt, a fénypontok játéka pedig jobbra halad. Látszólag átkutatják a kertet. Nem lepi meg, hogy egy ekkora kertben elveszik néhány szerencsétlenebb szolgáló. Ekkor hallja meg hangot, a szolgáló pedig csendes némaságában visszavonul, az ajtó is hangtalanul csukódik. Frissen kenték meg, ne zavarja meg ilyesmi a füleket. Ettől megjöhet a kedve, hogy ezt az ajtót is zárja. De hagyják pihenni.*

//Rosszban sántikálók//

A kellemes társaságot melyet unokafivére nyújtana most neki, udvarian visszautasítja, úgy is hamarosan találkoznak. Kitárja a terasz ajtót, hogy onnan csodálkozzon rá a hatalmas udvarra. Megmasszírozza halántékát, kifárasztotta a három napos utazás.És bár már megkordul a gyomra, hisz az egész napot evés nélkül töltötte, de valahogy most inkább egy forró fürdőnek és annak a puha ágynak jobban élvezné a kényelmét. A kattanásra hátra fordul. * - Hagyja csak. * lép be a szobába, hogy a szolgálónak megálljt parancsoljon, mielőtt az a holmijai közt turkálna. Akad benne egy- két dolog, amihez semmi közük. * - Szeretnék egy kicsit pihenni, mielőtt megkezdődik a vacsora. * adja meg a szerinte érthető magyarázatot. Megvárja, míg a szolgáló távozik. Lerúgva cipőjét, dől el az ágyon, s szívja be annak friss illatát.

//Rosszban sántikálók//

-A szobáikat megmutatják, kettő óra múlva pedig késői vacsora.
*Meglepő, hogy ilyenkor még etetni akarnak, meg nyüstölni a kifáradt vendégeket, de bizonyosan megvan az oka. Nozarin örömmel kíséri el Ewint a szobájához, a férfinak a mellette lévőt utalják ki. Közöttük egy átjáró ajtó, melyen kettő zár van, egy-egy oldalán, hogy mindketten dönthessenek úgy, hogy nem élvezik egymás társaságát. Az előszoba hatalmas és gyorsan meg is kapják az információt arról, hogy itt lesz majd a vacsora is. Ennek egyelőre kevés nyoma látszik. A vendégeket nem kell kétszer kérlelni, hogy jöjjenek, mint lepihenne már. A folyosók szélesek, magasságuk négy-öt méter is lehet, melynek a tetején díszes csillárok fénye próbálja bevilágítani a komor teret. A szobájuk az első emeleten lesz, de a kastély szerkezete elsőre elég zavarosnak tűnik. Persze mindig sürög pár szolga, ha irányt kell kérdezni. Ha Ewin nem kéri Nozarin segítségét, egyedül élvezheti a szobája kényelmét, hol bevetett ágy, a csomagjai és egy terasz várja, amiből megtekintheti a sövénylabirintust a kertben. Mint egy erőd az erődben, néhol pontszerű fények, bizonyára szolgák fáklyái dolgoznak este is. A figyelmét egy kattanás zavarja meg, ahogy az egyik szolga nyitja az egyik bőröndjét. Pakolnák be a ruháit a szekrénybe.*

//Rosszban sántikálók//

* A gonoszkodást elengedi a füle mellett, megfogadta, hogy ezentúl nem szól csak, ha kérdezik. Vagy akkor se, mint a jelen példa is mutatja. Tekintetével körbejárja a helyet. A maga nemében lenyűgözi a lányt bár ennek jelét nem adja.* - Sajnálatos ami történt. * fejezi ki ő is véleményét az üggyel kapcsolatban. Belekarol drága unokafivérébe, amint beljebb invitálják őket, s felszegett állal, egyenes derékkal követi vezetőjüket. *

//Rosszban sántikálók//

-Akkor Ewin... biztos nem férfinév ez?
*Gonoszkodik egy keveset, csak, hogy cukkolja a nőt. Az ajtón túl vörös és zöld árasztja el tekintetét, ahogy a lenyugvó nap fénye pirítja a sövényfalakat. A ház előtt állnak, egy kialakított előtérben, amiben balról érkeznek be a kocsik, majd a szökőkútnál ellenőrzött forgalomban kettébontják őket, ahogy befordulnak. Az egyik a kút mögé fordul és onnan szállnak ki, a másik előtte teszi ugyanezt, hogy majd a csomagok lepakolása utána jobbra távozzanak is. Amint meg A házszolgák egyszerű fekete öltözékben, hangtalanul segédkeznek, közülük pár kiemelkedőbbnek csak a mellénye és a nadrágja fekete, alatta fehér ing, ők beszélnek a vendégekkel. Előttük egy nyolclépcsős terasz van, bár ez bőven nem lesz elég a létszámra.*
-Békés estét, Záhn vagyok. Én fogom ismertetni a rendezvény rendjét. Első pontban, sajnálva közlöm a hírt, hogy a tisztelt Ertas gróf úr a minap szívelégtelenségben elhunyt, az esti vacsora a tornak lesz szentelve, a következő napok rendje pedig kidolgozás alatt. A harmadik napon, amint minden rendelkezésre áll, végső búcsút veszünk szeretett grófunktól. Az esemény hirtelenségére tekintettel nem várjuk el, hogy legyen alkalomhoz illő ruhájuk. És Önökben kikhez vagyon szerencsém?
*Nozarin átveszi gyorsan a szót.*
-Én Nozarin Welthas vagyok, ő pedig itt az unokahúgom, Ewin. És szomorúsággal tölt el minket a hír.

//Rosszban sántikálók

*Szótlanul hallgatja a másikat, még a gúnyolódást is elengedi a füle mellett. * - Ez valami családi vonás lehet. * próbálja visszatartani, de mégis csak kibukik a száján. Gondolkozik mégis melyik variációval járna jobban, most hogy nem lesz kötelező társasága. * - Ewin Welthas, s az unokahúgod vagyok. Így mindketten szabadon kelhetünk-járhatunk, s elég lesz ebédkor s vacsorakor egymás mellett helyet foglalni. * Pillant a másikra bájos mosollyal, mielőtt kinyílna a fogat ajtaja. A figyelmét utána már nem pocsékolja a mágusra, hanem szerepéhez híven, felhúzza álarcát. *

//Rosszban sántikálók//

-A feladat többi része, hogy elviselj három napon keresztül.
*Jegyzi meg gúnyos mosollyal, de végül vesz egy nagy levegőt és elengedi.*
-Amúgy, fogalmam sincs. Most, hogy nem jön, megvan az egyéni szabadságom és nem kell a nyomában koslatnom vagy három napig. A bosszúmnak sincs már sok értelme azzal, hogy az alanya nem jön el.
*Ezt nem fejti ki.*
-Amúgy, meg akartam pukkasztani azzal, hogy egy utcáról szedett testőrrel védetem, mivel egy beképzelt hólyag és belerángatott ebbe.
*Jelzi, hogy ő sem a bálozásért él-hal.*
-Amúgy meg, azt mondasz, amit jónak érzel. Csak a neved mondd meg és azt, hogy hol találkoztunk a történeted szerint.