Smaragd Felföld

//Rosszban sántikálók//

Lys hamarabb találja viccesebbnek a dolgot, kuncog is a túloldalon, miközben kivesz egy hófehér inget a szekrényből és az ágyra teszi.* - Meg. * helyesel. Már lelkileg felkészült valami vulkán kitörésre, aminek még a morajlása sem éri el. Talán ebből merít bátorságot, hogy tovább folytassa a tények közlését, mivel ő már eldöntöttnek tartja a dolgot, amelybe a másiknak nincs beleszólása. * - A temetés után elmegyünk, de lehet este. Igen megvárjuk az éjszakát. * újabb ruhadarab kerül az ágyra.* - Talán egy óra, nem tudom pontosan.

//Rosszban sántikálók//

*Nozarin arca is megenyhül a segítségre, bár a rébuszt mire felfogja, már úgy is a hatása alatt van.*
-Kösz...
*Ruháját lerángatja félkézzel magáról, a paraván mögött már gatyáját is a földre engedi, hogy beledőlve a vízbe ki is bújjon belőle. Meg más is kibújik, leginkább egy hangos káromkodás.*
-Az isten faszába már, ez nem vicces!
*De sajnos be kell látni, de ez igenis szórakoztató. És Nozarin rájön, hogy a nagy segítségkérés, amit kapott csak egy még rosszabb cselekedet előszele volt. Végül visszatér nyugalmába. Azt a szégyenteli titkot, hogy ijedtében belepisilt a vízbe, amibe erőteljesen csobbant és ez kicsit felmelegítette, egyelőre elhallgatja.*
-Na jó, egy kicsit vicces... És akár meg is érdemeltem... Ami meg a fegyvert illeti, megmondtam, hogy ne hozz. Valószínűleg utolsó nap visszakapod. És, mennyi idő is van még a gyülekezésig?

//Rosszban sántikálók//

Meglepi a békésebb hangnem. Bár ettől még nem szereti jobban a férfit, de úgy tűnik, hogy lassan neki is ugyan olyan szüksége lesz a másikra, mint annak ő rá. * - A hajlandóság megteszi. * lép oda a férfihoz és a kezét nyújtja neki, hogy felsegítse. * - Bár megfürdetni nem foglak. * jelenti ki, bár amúgy meg igazából, nem is tudja miképpen tudna rajta segíteni. Sőt, nincs is szándékában nagyon, hisz ha már így elbánt saját magával viselje annak következményeit. Ha sikerül Nozarinak felülnie, akkor kihúzza a paravánt a dézsa elé, bár van egy érzése, hogy a másikat egy cseppet sem zavarná, ha előtte kellene mosakodnia. Ha kell még oda is elkíséri, de a többivel már csak megbirkózik, elég nagyfiú már. Majd a szekrényéhez lép, s válogatni kezd a ruhái között, keresve valami megfelelőt.* - Eltűntek a fegyvereim a szobából. * Szólal meg mikor már a férfi a vízben van, talán még elég zavaros az elméje ahhoz, hogy felfogja szavait, s nem tulajdonít neki túl nagy jelentőséget. *

//Rosszban sántikálók//

*Morog, meg morog, igazából nem sok kibúvót lát a helyzetből. Ez azon ritka alkalmak egyike, ami alól ki tudna bújni mágiával, de nem azt tartja a legjobb megoldásnak. Fekszik, pihen, erőt gyűjt. Szomjas. Meg még fáradtabb. A nő műsort rendez, szerencsére csak magának. Nem mintha bármire is tartaná ezt a háznépet, hogy érdekelje az, mit gondolnak. A nőé még valamennyire igen, nyilván azért is hívta.*
-Na jó, mit szeretnél, amiért cserébe befejezed a szórakozást és segítesz?
*Inkább kéri, hogy tiszta lapokkal játszanak, nincs abban az állapotban, hogy játszmákba bonyolódjon. Persze, Lys így is-úgy is kiteríti a szándékait, rosszabb esetben már most is ezt teszi és nem tántorít.*

//Rosszban sántikálók//

A felfedezésben csak addig jut el, hogy szobájában túl nagy a rend. S ez egy cseppet sem tetszik neki, hisz ő maga engedélyt nem adott senkinek, hogy ruhái és személyes holmijai között turkáljanak. Bátyja fetrengése még várhat egy kicsit, feltérképezi elrejtett fegyvereit. Hűlt helye mindnek. Legszívesebben toporzékolna, tombolna, mint egy hurrikán, s felperzselné az egész szobát. Vesz néhány mély levegőt, egyszerre csak egy dologgal tudjon foglalkozni. De kétség nem férhet hozzá, hogy a máguson fog csattani mindez. Mást nem is várt a férfitól. Nem az első alkalom, s nem is az utolsó, s nem is ő az egyetlen, aki ilyen szavakat vág a fejéhez. Megszokás kérdése az egész. Tekintete is csupa közöny. * - Botcsinálta mágus. * durvább szavakkal nem illeti, leperegnének róla. S úgy látszik bármit is mond, nem jut el a másik tudatáig. Erőlködését hidegen nézi, majd tapsol is a műsor befejeztével.* - Remek, ha befejezted az őrjöngést és a fetrengést, talán ideje lenne, ha rendbe szednéd magad. Hamarosan itt az ebéd és a temetés, nem lenne illő, ha ilyen állapotban jelennél meg. Persze, ahogy gondolod, képviselhetem én is a családod, bár nem hiszem, hogy ez jó fényben tüntetne fel. * továbbra is mereven áll a teraszajtóban, s onnan nézi a másikat. Szemében csak megvetés. *

//Rosszban sántikálók//

*A szobájában érdekes észrevételeket tehet, ha figyel. Egyrészt a rendezetlenség szinte teljesen megszűnt, a ruhái rendezetten vannak elhelyezve a szekrényében, a borosüveg kicserélve. De ami a fontosabb, a fegyverei, ha itt hagyta őket, eltűnve.*

*Nozarin helyzetét javítva, hogy nem beszél álmában, bár a nőnek nem lehet kétsége afelől, hogy pont arról álmodik, mint amit tegnap este ténykedhetett. Persze téved, de ez nem is számít. Persze hősies álmait ujjak érintése más irányba terelik, ez arcán meg is látszik. Majd, jön a borzalom, a kellemes merengés hideg valósággá torzul el és megy egyenesen az arcába. Szó szerint. Az, hogy kinyitja a szemét, sajnos nem jelenti azt, hogy látja is a másikat, annyira fáj a feje, hogy még nem is mer feldolgozni új információt. Ebben persze nincs szerencséje, hisz erős impulzus éri, melyet hanggal jelez is. Kifejezetten halkan.*
-Te mocskos kis kurva!
*Majd összeszedve haragjával magát, megfeszítve testének húrjait mágiához sűríti össze erejét. Ez a megfeszülés gyenge testére túl nagy terhet ró, a felesleg csóvája pedig csattanva ér földet, az ágya elé. Nozarin ezzel vesztett is maga ellen, ellenfelének nem kell mást tennie, csak élveznie a győzelem ízét. Bár ez egy sikamlós, undorító íz, amit jobb lenne feltakarítani. Nozarin pillanatokig csak figyeli a teremtményét, kisebb aggodalom, majd inkább leszar mindent és visszadől az ágyába, az legalább nem forog.*
~Azért ez jól esett. Legalább is, valamennyivel jobban vagyok.~
*Egyelőre nem érdekli, amit a nő mond, saját haldoklása jobban elfoglalja.*

//Rosszban sántikálók//

Ahogy a nap kezd a delelőjére járni, a korábban jó ötletnek tűnő lovaglás, mostanra elég kellemetlenné válik. Amennyit ez alatt a szűkös idő alatt megtudott, nem igazán elégíti ki, de majd kezd vele valamit. Talán még szerencse is, hogy az a sövény elállja az útját, így kénytelen visszaindulni, még mielőtt késve érkezne meg az ebédre. Előre hallja Noz szavait, ha ez megtörténne.* ~ Szégyent hoztál a nevünkre! ~ * Ilyen s ehhez hasonló nyíl vagy burkolt sértéseket kellene végig hallgatnia. Emiatt meg is ösztökéli lovát, lehet, hogy ideje lenne mutatkoznia előtte. Az úton visszafele azonban nem hagyja nyugodni, hogy mit is próbál elzárni az a gaz. Ha nem lát andalgó nemeseket akik az útját állhatnák vagy akik előtt fegyelmeznie, fékeznie kellene magát s lovát, végig vágtázik egészen a bejáratig. Talán sutyorogni fognak a cselédek a háta mögött, de nem törődik vele. Leugrik a lóról, s mintha csak a ház valódi lakója lenne, nyomja a kantár szárát egy inas kezébe. * - Remek paripa. * paskolja meg a ló nyakát. Más vendégeknek, mosolyogva köszön, miközben megigazítja szétbomlott haját. Meg lehet e mosoly mögött nincs semmi játék, valódi. Rendbe szedi magát menet közben, s megáll fivére ajtaja előtt. Halkan bekopog, válasz semmi. Egy arra járó cseléd lánytól érdeklődik esetleg látták-e az urat kijönni a szobájából. Meg sem lepődik, hogy a lány egy szót sem szól csak a fejét rázza. Összeráncolja homlokát és óvatosan lenyomja a kilincset. Az ajtó enged. Bekémlel, egy bocskoros láb hanyagul lóg le az ágyról. Szíve nagyot dobban, s beljebb tolja az ajtót. Fivére félig magzat-, félig leírhatatlan pózban fekszik a hatalmas ágyon. Gyorsan zárja maga után az ajtót, s az ágyhoz siet. Közelebb hajol, hogy megnézze lélegzik e. Vagyis... hajolna, de már messziről bűzlik az alkoholtól. Szuszog, legalábbis még... megfordul a fejében, hogy párnát szorít az arcára. * - És egy ilyen akar engem kioktatni... * csak ennyi baja van, nem több. Látszólag sokat nem fog fel a körülötte zajló dolgokból, így újra a folyosóra lép, hogy fürdővizet kéressen a szobába. Jó hideget és azonnal. Hangja kemény, szinte már parancsoló, akár csak tekintette. Hamarosan ebéd és testvérét még szalonképessé kell tenni. A szolgáló már szalad is, szinte ideje sincs becsukni maga mögött az ajtót, már hordják is a vizet. Ez alatt ő átmegy a saját szobájába, hogy kitárja azt a két szárnyű ajtót, mely kettejüket zárja el egymástól és hogy a két lánynak egy-egy arany üsse a markát a hallgatásukért. Bezárja utánuk az ajtót. Méregeti Nozt, ahogy ott fekszik magatehetetlenül az ágyon, s nagyokat horkant. * - Nagy mágus. * Feltérdel az ágyra, s egyenként bujtatja ki a cirádás gombokat a helyükről, s tárja szét ingét. Meg kell hagyni, annak ellenére, hogy a nyelvén kívül mást nem edz, nem is olyan borzasztó, amit feltár. Mutatóujját végig futtatja mellkasa közepén, a hasán a köldökéig. Ha valami életjelet kezd felfedezni nála, rebegő pillák vagy ehhez hasonlók, úgy kedvesen mosolyog az arcába. Ha nem az sem baj, másik kezével az imént az éjjeliszekrényre helyezett vázáért nyúl, melyből a virágok az asztalon hevernek. Vékony sugárban kezdi végig csorgatni a férfi köldökétől a nem éppen kellemes hőmérsékletű vizet, azon az úton, ahol előbb ujja járt. Ha sikerül rábírni arra, hogy kinyissa szemét, akkor a többit már az arcába kapja. Bár így is, úgy is az lesz a sorsa. * - Jó reggelt! Hivatalosak vagyunk egy ebédre. * kel is fel a testvére mellől, s áll meg az ágy szélénél, akár egy szigorú nevelőnő. * - Utólagos engedelmeddel, hozattam neked fürdővizet, mert úgy bűzlesz, mint egy anya koca. * folytatja, miközben az ablakhoz sétál, s szélesre tárja a terasz ajtót. * - Nem tudtam, hogy efféle példát kell követnem, de lehet ma este én is kipróbálom, nagyobb csorba már nem eshet a nevünkön.

//Rosszban sántikálók//

-A leggyorsabb ló a lord kedvence, mármint, a volt lordé, de vannak még itt fürge paripák. Ezt tudom ajánlani, barátkozós jószág, de ha kell, akkor szélsebesen vágtat.
*Meglapogatja a lovat és, ha emellett dönt, fel is nyergelik neki. Az őrség egy óra tájára mondja a kötelező találkozót, a temetésre pedig nem tudnak időt mondani, állítólag a következő napon. A várőrség bár összeszedi magát, amikor meglátják, de a kunyhóba betekintve láthatja, hogy kártyázással töltik az időt. Meg, pár lapot a zsebükbe is tömtek, bizonyára a sajátjaik. Vagy csalnak és elég rosszul. Nem fogják nagyon feltartani, megkérdezik, hogy egyedül megy-e, mert a kinti környék 'hemzseg' a banditáktól. Itt már nem lesz olyan könnyű meggyőznie őket, hogy egyedül menne, fegyvertelenül(?). De kivitelezhető.*

//Rosszban sántikálók//

Amit csak tud megfigyel és próbál megjegyezni, útjuk során, bár azt nem érti, hogy miért ebben a gazban vezeti át őt a szolgáló, mikor biztos, hogy van egy apró kavicsokkal kiszórt út is. A zöld bokrok szabályos vonala semmiféle élményt nem nyújtanak neki. Nem is érti mi értelme van egy labirintusnak a birtok közepén, mikor a lakók betéve tudják annak minden sarkát. De nem is az ő dolga, csak bosszantja az időhúzás. Türelmesen várakozik, bár azt megjegyzi, hogy a hintó nem érdekli azt ne is keresse. Viszont a mosoly az arcára hűl, mikor kiderül, hogy nincsenek lovak, de ha lovak nincsenek valószínűleg hintó sincs. Azt nem gondolja, hogy éjszakai "barátja" annyira megsértődött volna, hogy szőrén szálán eltünteti őket, erre azért még se szellem se egy varázsló se képes. Vagy mégis? Mindegy, ezt az eshetőséget el is veti, mert akkor lehet nagyobb a veszély ránézve, mint gondolta. Kelletlenül elhúzza száját, látható legyen az arcán a nem tetszés. A lovat viszont elfogadja. Nem kér kíséretet, bár meglepi, hogy van választási lehetősége. * - S melyik a leggyorsabb ló? * érdeklődik tovább, mint akit lenyűgözik a szebbnél-szebb paripák. Ehhez hasonló kérdéseket tesz fel, míg a fiú, felnyergel számára egy lovat. Egyre furcsább ez a hely, legalábbis neki, érti ő, hogy sok a cseléd és egyéb házi rabszolga a birtokon, de mégis csak furcsa, hogy saját uruk temetéséről se tudnak, vagy ha mégis az is pont a kapuőrség. Ő biztos máshogy vezetné a birtokát, ha lenne. Segítséget kér, hogy a nyeregbe szálljon, mégis csak úgy illik. Nem érdekli a versenypálya és a hozzátartozó többi dolog, ő először a kapuig kíván kilovagolni, megnézni mégis milyen őrséggel fut össze, s a kapuknál kiket talál. *

//Rosszban sántikálók//

*Magabiztosan haladnak a kertlabirintuson át, kezdi érezni, miért nem akartak számára útirányt adni. Persze a szolgáló nem a kastély oldala mentén somfordál vissza a középső űtra, hanem a sövényen át vágta le az utat, hogy a kerülőt a főút közepéig. Onnan pedig csak egyenesen haladnak a külső ívfalig, ahol az istállót is megláthatja. Mellette pedig egy nagyobb tisztás, versenypálya és lovas sportoknak fenntartott tér. Az istálló mellett állnak a hintók, itt kopik meg az ünnepély fénye, a sok kocsi egymás mellett csak úgy parlagon áll, nem tudják fedett tér alá rakni az összeset, a legtöbbre valami bőr van csak rádobva. Az istállófiú udvariasan köszönti, majd megindul egy nagyobb keresés a hintójuk és a lovaik iránt. Teljes sikertelenséggel. Tehát, vagy valami sötét erő eltüntette az állataikat és a kocsijukat... vagy egy másik 'sötét alak' nem mondott el számára mindent, amit tudni akart volna. Az istállósokban az utóbbi nem merül fel, hisz ki keresne egy olyan lovat, amije nincs.*
-Nagyon sajnáljuk, úgy látszik az ünnepi... keveredésben a hintójuk véletlenül, majd utánajárunk. Addig is, kérjük használja a ház lovait, már ha az önnek megfelel.
*Ekkor végigvezetik egy hosszabb kínálatok, hol nemes telivérek kifejezett kényelemben töltik napjaikat. Talán még irigykedhet is rájuk, ha előző hónapjai sorsára gondol.*
-Természetesen. Szeretne maga mellé kísérőt?
*Fel is nyergelnek neki egyet, nem gondolnak olyasmire, hogy egy úri vendég ellopná a lovukat. Lehet rosszul. És úgy látszik, dívik itt a kísérgetés szenvedélye.*
-A legtöbb ló kiváló minőségű zabot és frissen felhúzott vizet iszik. Azon párnak, akik a lord kedvencei közé tartoznak, saját étrendjük van. Az Eran hatásköre.
*Majd tovább terelődik a téma.*
-Természetesen mindig, ha nem is pontosan itt, de a kapuőrség mindig szolgálatra készen áll. De az esetek többségében mindig valaki figyel az állatok nyugalmára.
*Majd a szegény inas kicsit megakad.*
-Azt nem tudom, talán a kapuőrség tud válaszolni. Annyi bizonyos, hogy dél után lesz, így ha délre visszaér, akkor nem kell aggódnia a késés miatt.

//Rosszban sántikálók//

* Úgy látszik, itt a rend csak a nagy közönségnek szól, a tisztelet és a fegyelem. Persze, fogalma sincs, hogy mekkora területet is járnak körbe. Viszont, akkor nem túl hatékony az őrizet. Az a szolgaló. meg hát... Ha annyira ragaszkodik hozzá, hogy elkísérjék, ám legyen nem ellenkezik, azzal csak felhívná magára a figyelmet. Míg haladnak azért szemmel tartja a környezetet. * - Köszönöm. - belépve tekintetével keres valakit, akit ismét megszólíthat. * - Hol vannak a Welthas család lovai? Szeretném látni, hogy jól bánnak-e velük. * előzi meg a felesleges kérdéseket, már ha lenne olyan. * - Nyergelje fel, szeretnék egy kicsit kilovagolni. * míg nyergelik a lovat, ha nyergelik. Tovább kérdez, közben megsimítja a ló orrát. * - Mit kapnak enni? * a választ meghallgatva bólint. * - Mindig van itt valaki, este is, arra az esetre ha valami történne? * nem akar túlságosan gyanús lenni, de miért ne szerethetné egy kisasszony a lovait? Ha óhaja teljesül, mielőtt elindulna, még egy utolsó kérdést tesz fel az inasnak. * - Lehet már tudni mikor lesz a temetés, vagy egy tervezett mindenki számára kötelező összejövetel?

//Rosszban sántikálók//

*Az idő kellemes, szinte feledteti az éjszaka borzalmait. Még az is lehet, hogy fáradtságában pár órára itt is elszunyókál. Észrevehet apró szabályosságokat, miszerint minden órában elmegy egy szolgáló, de mindig más, és nehéz bizonyosnak lennie ilyen 'rövid' vizsgálódási időszak alatt. A szolgáló megijedve néz rá vissza, őket nem szokták zavarni.*
-Elkísérem...
*Nem erre a válaszra számított, de úgy látszik, ha nem szólal fel ellene, akkor kíséretet kap maga mellé.*

//Rosszban sántikálók//

Nem is nézi meg, hogy testvére ébren van-e, egyelőre nem foglalkozik vele. Ám azon nagyon csodálkozik, hogy nem lohol egyetlen egy szolgáló sem a nyomában, hisz tegnap még sehova sem mehettek volna egyedül. De egy cseppet sem bánja. Elnézi a szorgos hangyákat, ahogy a kertben munkálkodnak, közben élvezi a napsütést. Bár éppen nem ők érdeklik Lys-t. Inkább az őrség, melyet annak érdekében állítottak fel, hogy megvédjék a ház asszonyát és annak családját. Leül egy fehér kis padra, melyről jól rálát szobájának ablakára. Ha van kijelölt útvonaluk, akkor jó lehet, hogy mindig ugyanannyi idő elteltével fognak elvonulni a terasz alatt. Elüldögél addig, míg erre rá nem jön, már ha van mire rájönnie. Újra céltalannak látszó sétára indul, s ha nem találja meg, amit keress csak akkor állít meg valakit, őrt, kertészt, cselédet. * -Elnézést, meg tudná kérem mondani, hogy merre van az istálló? * Az éjszaka folyamán volt ideje gondolkodni, még akkor is, ha el-elbólintott, mikor megébredt ugyanott folytatta, ahol abba hagyta. Bár az árnyember elég beszédes volt, talán túlságosan is. ~-Hogy mersz velem beszélni, a saját házamban!? Még annál a némbernél is rosszabb vagy... És te is megkapod az érte járó büntetésed, ahogy érte is eljövök majd. ~ * Visszhangzik gondolataiban annak szavai. Ezekből hihetné - noha ezt sem zárja ki teljesen-, hogy valaki azt akarja elhitetni vele, hogy a gróf szelleme kísért a házban. S olyan rossz érzése van, hogy másokkal is ezt akarja elhitetni, bár még nem hallott egy sikítozó cselédet, asszonyt sem, hogy holtat talált. Pedig, ha nem csak saját álmai űznek vele gúnyt, akkor elképzelhető, hogy ma két temetés is lesz.* ~ Nem veled van dolgom... ezt mondta. ~ * Viszont, ha nem egy szellem akar rajta bosszút állni, de miért is? Akkor bizony nagyon is eleven emberrel van dolga, s egy olyan elől lehet az éjleple alatt kell szökni. *

//Rosszban sántikálók//

*Az éjszaka további része békésen telik. Néha elbóbiskol, nem érzi, hogy valójában mennyi időkre. Reggel meg sem lepődik, hogy Nozarin még nincs ébren. Ő éppen mélyen alszik, átfordul a másik oldalára. Nagy mágusok megérdemelt (vagy nem annyira megérdemelt) pihenése. A kert sokkal káprázatosabb még ilyen korán is, még munkásokat is talál, akiknek a feladata, hogy itt-ott levágják a kiburjánzott részeket. Amihez nem nyúlnak, azok a szép sövényszobor-alkotások, leginkább lovak és lovasszobrok. Még azt is sikerült megelőznie, hogy valakit mellé küldjenek, bár lehet most ennek örülne.*

//Rosszban sántikálók//

*Az ajtó csapódására, összerezzen. Fülel, s szemeit kapkodja egyik sarokból a másikra, mire rájön, hogy "rokona" tért vissza szobájába ki tudja honnan. Kissé megnyugszik. Úgy látszik a dorbézolás túl jól sikerült vagy éppen nem. Vagy sikerült túltöltenie magát, az ízletes borból vagy nem jött össze a vadászat, hogy nincs tekintettel arra, hogy a szomszédban talán valaki alszik.Még ha nem is, de ezt ő nem tudhatja. Mindegy is, most nincs kedve hozzá, s inkább azon töri a fejét, hogy is szabadulhat meg ettől a helytől minél hamarabb. Nincs oka maradnia, nem erre szerződött. Hogy az árnyember kivel akar leszámolni, az sem az ő dolga, viszont nem akarja, hogy véletlen eljusson a lista legaljára, s őt is kipipálná. Tudja, hogy túllőtt a célon s sikerült felbosszantania, kéretlen vendégét. Ahogy azt is, hogy ha saját álmában sikerült térdre kényszerítenie, esélye sincs ellene, s ő nem egy hős, csak egy tolvaj, aki csak muszájból harcol, ha teheti elszalad. Persze, a másikat sem akarja itt hagyni, de előtte feltérképezi a terepet. Valószínűleg az éjszaka további részét, álmatlanul tölti, ha el is bóbiskol, minden egyes apró rezzenésre felébred. A hajnal első sugaraival készülődni kezd, kénytelen magára kenni némi festéket, mely eltakarja a szekérkeréknyi karikákat a szeme alatt. Felöltözik, elég szoros ruhát ölt magára mely amúgy is kellemes idomait kiemelik, de így legalább el tudja rejteni közte, a tegnap kapott talizmánt, fő a biztonság. Most derekára köti a csuklóját díszítő gyöngyfüzért, kiegészítőnek tökéletes, ahogy hajtűje is, mellyel ismét feltűzi haját. Így lép ki a szobából, hogy egy kis sétára induljon az udvarra. *

//Rosszban sántikálók//

*A nagy keresgélés végével egy ajtócsapódást hall. Ami nem a saját ajtaja, egyik irányból sem, hanem 'testvére' hajnaltájt andalgott vissza a szobájába, nem kis hanggal. A köztük lévő ajtó csak az ő oldaláról van zárva. Eközben a jótestvér minden erejével azon van, hogy az ágy és az ajtó közti göröngyös utat valahogy megtegye. Nem a valóság lépett ki a tengelyből, hanem ő érzékeli kicsit össze-vissza az eseményeket. A túl sok vörösbor, erősen meggyűrt, éppenhogy visszaaggatott ruházata egyértelművé teszi, mit is ténykedett, amíg Lys is férfival szórakozott. Az éjjeliszekrényről le is vert az üveget, de nem tudja érdekelni a dolog, hisz keze az ágy puha sarkára ér. Kiélvezi a puhaságot, szenvedései a mozgó világgal véget is érnek, a holnap szenvedéseire sem gondol még. Már csak felhúzza magát és így, ruhástól elalszik egyből.*

//Rosszban sántikálók//

* Nem is várt mást, kisebb idegösszeomlást kap az árnyember. Igazán szeretné, most látni a képét. De sajnos, nem lehet, így megelégszik azzal, hogy beszédesebbé válik. Noha még teljesen nem állt neki össze a kép, azért elég nehéz ennyi felé koncentrálni. Azt se tudja, hogy most sértésnek vagy bóknak vegye, de marad az utóbbinál. Viszont, ha ez a bolond azt hiszi, hogy megvárja ezt a napot, nagyon téved. Csalódott a kudarcba fulladt próbálkozása miatt. Szoba? Nem kell ide szoba, hogy bizonytalanság költözzön a szívbe, elég volt, hogy próbálkozását csírájában elfojtsák. Gyermek valója meglepi, az már nem annyira, hogy teste, akár egy szivárvány. Sokszor látta magát így, mikor a nagyobb gyerekek, jó heccnek tartották, ha bántják, bár sose adta magát könnyen. De volt rá példa, hogy anyja vendége, lökte le a külső lépcsőn, mely lakrészükhöz vezetett, mert rosszkor volt rossz helyen. Nem kifejezetten ez a momentum, nem okozz benne különösebb törést. Minden egyes botütés csak megerősítette. A szépen festett falakról lassan lepereg a vakolat, az ablakokból kitörik az üveg, s a függönyök hófehér hibátlansága szakadt, lyukassá, koszossá válik. A puha ágy jázmin illatát, dohos szag váltja fel, s nem marad a hatalmas ágy helyén csak egy szalmából vetett ágy. Az elválasztó szövet mögött két alak sziluettje bontakozik ki. Mögüle izzadt testek cuppanása, halk nyöszörgés, semmivel sem összetéveszthető lihegés, befogja a fülét, s szemeit szorosan zárja össze. Hiába, a következőben bútor borul, s lábai elé tócsába gyűlik a víz, anyja szipogása, valahonnan a távolból. Vékony csuklóját, kövér ujjak fogják bilincsbe, zsákruháját derekára gyűrik, kiabál s nem csak emlékeiben. * - Hagyd abba! Fejezd be!* Haja nedvesen tapad arcára, ahogyan ruhája is testére. Takarója a földön hever, könyve valahol az ágy másik végében. Felül és körbe néz a szobában. Nem tudja este van, vagy nappal. Vadul mászik át az ágyon, hogy ugyanilyen vehemensséggel csapja fel a ládáját és kotorja elő erszényét. Nem húzza az időt a kotorászással a finom anyagban, kiborítja annak tartalmát, egyetlen dolgot vesz csak kezébe, a talizmánt, s az ágy szélén ülve szorongatja egy darabig, közben átgondolva álmai részleteit. *

//Rosszban sántikálók//

-Hogy mersz velem beszélni, a saját házamban!? Még annál a némbernél is rosszabb vagy... És te is megkapod az érte járó büntetésed, ahogy érte is eljövök majd.
*A fénygömbjéért az árnyakból egy sötétségből formált kar nyújt és összeroppantja a mágiáját a markában. Amikor felhúzza a leplet, tényleg magát látja meg, azonban nem úgy, ahogy számítana rá. Kislány még, arcát és testét verés nyomai tarkítják. A terem is megváltozott, eleinte nehéz rájönnie, merre van, aztán kegyetlenebb élével szúr szívébe a felismerés, hogy ez a rohadék az emlékei között kotorászott és előkereste a legfájdalmasabbat, hogy műsort vetítsen neki. Érzi, ahogy a lény dühe megfogja, szempilláit kifeszíti.*
-Legközelebb megtanulod, hogy kell egy gróffal szemben viselkedni...
*A kínzó események pedig peregnek, míg a szenvedései oly magasra hágnak, míg fel nem ébred rémálmából.*

//Rosszban sántikálók//

Az arca teljesen felvidul, ahogy érzi kezében a markolatot, kinyitva szemét pedig látja is. S felcsillan egy reménysugár. A nevetéstől kirázza a hideg, a gondolattól, hogy valaki, az álmaiban hagyja lábnyomát. Viszont az elismerés, mindenhogy elismerés. A degradálás pedig inkább még makacsabbá teszi. Persze, azért az undormányok lerázása magáról, eléggé elveszik a figyelmét. S meg se próbál ellene védekezni, már ha lenne rá mód, akkor se. Amint sikerül megszabadulni az utolsó kis dögtől is, melybe még bele is rúg. Most rajta a sor, hogy felnevessen, még pedig gúnyosan. Valahogy még is csak biztonságban érzi magát, és ugye a vér nem válik vízzé. * - Hazug? Mondja ezt, ki is? * forog körbe saját tengelye körül, még a folyosón. * - Kinek hazudod magad? Grófnak, bárónak vagy csak egy istálló fiú vagy? Igen, biztos most is a kis trágyadombodon ülsz, mert abból is a legkisebb jutott neked. * tapasztalta már, hogy a "nagy" varázshasználók, milyen pökhendi mitugrászok, s túl messzire nem is kell érte mennie, hogy mutasson egyet. * - Pff...idáig bűzlik a gyávaságod szaga, ahogy a sötétben lapulsz az árnyak között. * Az imént varázsolt gömbjét egyre nagyobbra és nagyobbra duzzasztja, addig míg burka megreped, s megannyi fénycsóva nem tör át rajta, hogy aztán szétrobbanjon, vakító fehérséggel. Valószínűleg a valóságban ez nem sikerült volna neki, talán itt sem, de egy próbát megér, baja úgysem eshet. Reméli. Ha továbbra is álmában ragadva találja magát, miután kinyitja szemeit, csalódottan húzza el a száját, s ha tovább nem zargatják úgy belép a szobába. Átragad rá a szobából áradó bizonytalanság, s határozott léptei óvatossá válnak, ahogy megpillantja a fekete leplet. Mély levegőt vesz, s megmaradt bátorságába kapaszkodva nyúl, hogy felfedje annak titkát. Valahonnan az az érzése, hogy ismerős lesz az arc- már ha embert takar- az övé, sajátja fog vele szembe nézni. Megragadja az anyagot, mely gyűrt hegységrendszerré válik keze nyomán. Ha számítása bejött, akkor ismét felkacag, bár sokkal halkabban, mint az előbb, de annál több lemondással, szánalommal hangjában. * - Hö... csak ennyire vagy képes? Kiszámítható vagy. * Ha nem, hát... az meglepetés lesz. *

//Rosszban sántikálók//

*A fegyver manifesztálódik előtte, rá sunyi nevetés visszhangzik a folyosóról, melyet nem tud kizárni a fejéből.*
-Okos kislány, de nem elég okos.
*Majd a fegyvere hűlt helyén ezerlábú férgek és egyéb undorító teremtmények másznak a kezén, lábaik sokaságának kopogása és nyálkás testük húzódását  a gyomráig érzi.*
-De, nem szórakozok sokáig, hisz nem veled van dolgom. Előbb elveszem, ami engem illet. Amit pedig azután neked jár, hazug kis tolvaj, tekintsd csak meg.
*Ha ezek után nyitja az ajtót, a szoba teljes egészében a sajátjára emlékezteti, az utolsó eldobva hagyott ruháig. Vörös fény szűrődik befelé az erkélyről, nem lát ki tőle, de a szobát így is áthatja a bizonytalanság, ahogy az árnyékok táncolnak a szeme sarkában. Egyedül az ágyán van egy számára ismeretlen, fekete, vékony lepel, alatta egyenetlen, alaktalan forma bontakozik ki.*

//Rosszban sántikálók//

* Óvatosan mozog, de nem annyira, hogy ezt az alig észlelhető távolság csökkenést ne tartsa normálisnak. Nem árt, ha egy tolvaj jól be tudja mérni a távolságot, ha ugrani kell, könnyen az életébe kerülhet, vagy a kacsójába. Nem szorul el a szíve, némán sikít, úgyhogy a fejében visszhangzik vissza, s a szíve nem megállni készül inkább kiugrani a helyéről. Talán fejvesztve menekülne, de nincs hova, csak a nagy sötétség, s ugyebár az ember nem a sötétségtől fél, hanem attól, hogy nem tudja mi van mögötte.* ~ Ez csak egy álom, ez csak egy álom.~ * Mantrázza magában, hisz miért lenne is más? Egy böhöm nagy kastélyban, palotában vagy akármiben van, nincs itt semmi, amitől tartania kellene. A visszahúzódó cselédségen kívül semmi furcsát nem vett észre, de hát azon sincs mit csodálkozni, hisz ha egy zsarnok család keze alatt szolgálnak. De ha valóban álom, talán át tudja venni felette az irányítást, hisz az övé, csak van neki beleszólása. Apró fénygömböt próbál varázsolni, ha sikerül úgy a sűrű sötétségbe küldi. Vajon megvilágít-e valamit, vagy elfojtja fényét a nagy nihil? Aztán még mindig bízva abba, hogy saját rémálmának rabja lett, csukott szemmel kardjára gondol, hátha manifesztálódik kezében. Ha nem jár sikerrel, a hátán is feláll a szőr, még az apró pelyhek is úgy merednek az ég felé, akár egy sünmalac tüskéi. Ha sikerülne, úgy kissé megnyugszik, szíve se kalapál már úgy, lelkének sikításának hullámai is elhalkulnak, s szorosabbra fonja ujjait a hideg fémen. Akár hogy is, nincs más út csak előre. Túl szűk a nyílás, hogy bármit is lásson. Ha kardja a kezében van, akkor azt dugja be az ajtón némi hallgatózás után, hogy pengéjében nézze meg ki is játszadozik vele. Ha nincs úgy akkor is visszafojtott lélegzettel tapasztja fülét az ajtóra, majd óvatosan teszi tenyerét az ajtóra. Elmormol egy imát, hogy segítsenek neki az égiek vagy bárki aki csak tud, hogy az ajtó ne csapjon nagyobb zajt, mint egy árnyék, mikor óvatosan beljebb tolja. *

//Rosszban sántikálók//

*Lys megindul a folyosón szembe, ami mintha hosszabbnak tűnne, de lehet csak amiatt, hogy nagyon lassan halad át rajta. Mikor körbenéz, hogy a fegyveréért menjen, elszorult szívvel veheti észre, hogy nincs hova, saját szobája helyén, sőt a mellette lévőknek is csak hűlt helyét találja. Valaki, vagy valami szórakozik vele. A szoba ajtajának rése vékony, alig lát bent valamit. De valamit még is kivesz, egy kis asztalnak a szélét. Sajnos többet nem. Persze még ott a kulcslyuk is...*

//Rosszban sántikálók//

* Már akkor sem volt gyerek az idő mikor végzet a fürdéssel és könyve oltalmába bújt. A kopogtatásra összerezzen. Szemöldöke felkúszik, hisz fogalma sincs ki lehet ilyen késői órán. Zajt nem hallott a szomszédszobából, talán unokabátyja az, a nagy gyászban elvesztette a kulcsát. Nem mintha ne érdemelné meg, hogy az ajtó előtt aludjon. Félre hajtja takaróját, s belebújik hálóköntösébe, mégse nyitna neki így ajtót, bár jobban meggondolva senkinek. Elfordítja a kulcsot a zárban s kinyitja az ajtót. A folyosó üres, bár nem hiszi, hogy ilyen sokáig tartott volna összekészülnie, hogy se jobbra se balra ne lásson távolodó alakot. A hideg szellőre jobban összehúzza magán a köntöst, nem mintha számítana valamit, ez amolyan ösztönös reakció. Az agya már tompa, az is lehet, hogy olvasás közben bele-belebóbiskolt. Tesz egy vagy talán két határozott lépést az ajtó felé, hátha, aki megzavarta odatért be. Kíváncsi miért is zavarták meg nyugalmát, mikor láthatóan ő az egyetlen. A folyosó közepén megtorpan. *~ Hisz ez még ma nem volt itt.~ * Húzza meg benne az ösztön a vészharangot. Vagy álmodik vagy valami nincs egészen rendben. Az utóbbira tippel, viszont akkor... csak két lehetőség van, vagy lapul itt a falakban egy rejtett ajtó vagy bár sokat nem konyít a mágiához, s azt is amit tud, biztos, hogy nem annak az ágával hozták ezt létre. Újra körbenéz, sehol senki, visszamehetne a szobájába, de kíváncsi. * ~ Legalább egy tőrt hozz magaddal, te bolond leány. ~ * Már majdnem szót fogad magának. * ~ És ha addigra eltűnik? Wáá..~ * Gyorsan a falhoz lapul, s úgy lopakodik az ajtóhoz, hogy aztán bekémleljen rajta. *

//Rosszban sántikálók//

*Nem is tudja, hogy mióta merült el a könyveiben, lehet már csak a hold fénye világítja be a szobát. Olvasás közben halk kopogtatásra lesz figyelmet a számára a folyosóra nyíló ajtóból. A koppanás hangján túl nem társul hozzá semmi. Ha nyitja az ajtót, nem lát kint senkit, de a szemközti szobában résnyire nyitva van az ajtó és onnét hideg levegő fúj át habnyi ruházatán. Lehet ők szórakoznak vele?*

//Rosszban sántikálók//

* Kicsit elszégyenli magát, mikor rájön, hogy Irirana kicsit beszédhibás, és valójában nem is ez a neve. Persze, ez nem látszik rajta, kínosabb lenne, ha most bocsánatot kérne tőle. Az asztalra rakott ajándékot zsinórjánál fogva emeli szemmagasságba. Nem dobja el, de még porrá se hamvasztja, igaz a nyakába se köti. Tudja, hogy babonásak az itteniek, akár csak a szegénynegyed emberei, ahol élt, s most is él. Gyerekként hallott meséket, történeteket és egyéb dolgokat. Sok volt közte a hóbortos öregek kitalációja, amikkel a gyerekeket rémisztgették, de olykor meséltek valós dolgokat, melyekben szentül hittek. Először tenyerébe majd szütyője hasába zárja, s ládájába rakja. A víz kellemes, már bánja, hogy nem hozta magával azt az üveg bort, amit a szekrénybe bujtattak el. Elüldögél egy darabig, s ha a víz langyosodni kezdene, hát tesz róla, hogy újra visszanyerje hőfokát. Majd mikor már a páracseppeken kívül, az álom is pilláira nehezedik, a víz alá bukik, hogy mint egy gyerek az orrából levegőbuborékokat küldjön a felszínre. Arcából kitörölve a vizet, megmosakszik. Kilépve körbe tekeri magát a lepedővel, és alaposan áttörli magát és előre dobva haját is. Majd belebújik lehelet vékony köpenyébe, mivel pucéran mégsem szaladna a ládájához, hogy hálóruhát kerítsen magának, mivel a sötétítésről megfeledkezett a terasznál, így - bár nem biztos, hogy az őrök pont azzal lennének elfoglalva, hogy az emeletet kémleljék, már ha vannak- de így gyertyafényben mégis csak első sorból bámulhatná bárki. Így mikor kilép a paraván mögül első dolga, hogy a súlyos brokát függönyt elhúzza. Csak ez után veszi elő, a köntöséhez tökéletesen passzoló vékony hálóruhát, melynek anyaga lágyan öleli körbe testét, s vékony pántja szabadon hagyja vállait. Haja pillanatok alatt válik szárazzá, mely így fésületlenül, rakoncátlanul kunkorodnak össze-vissza, s arca egy kis zsivány látszatát kölcsönzik. Most jött el a pillanat, hogy töltsön magának egy pohár bort, éppen csak egy kortyot, s hogy elő varázsoljon egy könyvet szépen összehajtogatott ruhái közül. Mágiával foglalkozó könyv, melyet még tanárától kapott s sikerült megmenekítenie. Így hármasban bújnak a puha takaró alá. Szépen lassan hunynak ki körülötte a gyertyák fényei csak éppen annyi marad égve, hogy olvasni tudjon. *