Piactér

//Rosszban sántikálók//

* Elhúzza a száját, vagy tényleg ennyire ostoba ez a fickó vagy tettei, de ezt kétli túlságosan illik hozzá a bugyuta szerep. Már éppen magára hagyná „társát”, de az szégyenérzet nélkül tapizza meg hátsó felét, amit még az előbb terebélyesnek titulált. Meglepetésében először kikerekednek szemei. Lassan fújja ki a levegőt orrán. Válla felett fordul vissza, szinte már kacéran méri végig a „mágust”. Lassan fordul szembe vele, talán egy karnyújtásnyira sincs tőle a másik, így azt a fél lépést szemrebbenés alatt teszi meg. A következő pillanatban már olyan közel van hozzá, hogy egy papírlapot sem lehet kettejük között leejteni, noha valószínűleg pipiskednie kell, hogy arcuk egy vonalban legyen. Mindenkinek meg van a maga átka és ez az övé. Utána is csak annyira távolodik el a férfitól, hogy jobb kezével mellkasán elindulva lefelé vándoroljanak ujjai, pillanatig maga is figyelik felderítőit. *
- Tetszett? * suttogja a mágus ajkaiba vontatottan, s ajkába harap. Keze eközben már övénél járnak. *

//Rosszban sántikálók//

-Itt? Akkor nagy bajban lehetsz, hisz egy hatalmas mágus van a nyomodban. De talán megkegyelmez, ha az életedért könyörögsz elég hosszan.
*Marad a maga pattogóan humoreszk hangulatában, ezt meg sem próbálja komoly dolognak beállítani. De még az sem zökkenti ki, hogy a nő egy pofonnak is betudható dolgot ad le neki. Főleg, mivel ő válaszként megpaskintja a nő fenekét, de csak olyan dicséretképpen. Ilyen kellemes feszességellenőrzés. Meg, persze még mindig érdekli, hogy mivel hozhatja ki a nyugalmából. De ha társasága erre is csak csendes elmenetellel válaszol, akkor kénytelen a csapos társaságát élvezni.*

//Rosszban sántikálók//

~ Rosszabb, mint egy pióca. ~
- Én a helyedben, ezt nem emlegetném fel, mert attól tartok a jelenlévők között van, az akinek köszönhetem. * néz szúrósan a kölyökre.  Nem, nem érti, hogy mi köze van neki a másik nevéhez, ebben a pillanatban nem tervezi, hogy libát fog vele őrizni. Főleg mivel még az előbb azzal fenyegetőzött, hogy a városőrök kezére adja. * - A többiekére vagy a sajátodéra? * Kérdez vissza vigyorogva. * - De örülök, hogy megjött az eszed.  * paskolja meg a fiú arcát, amolyan dicséret képen. * - S ha már így elrendeztük a dolgot, ha megbocsájtasz, nekem dolgom van. * Fellélegzik egy kicsit, hogy megszabadul kellemetlen vendégétől, s a hármashoz oldalog, pontosabban négyeshez, mert már a vörös hamarabb, odariszálta magát. * ~ Férfiak!~ * Sóhajt fel magában, ahogy végig néz a kis csoportosuláson. A két mamlasz kiguvadó szemekkel falják a bájakat, mivel a nő testét csak gazdájuk érintheti. Eddig, ha valami szimpátiát is érzett a nő irányába, szertefoszlik rögtön. Már csak azért, mert igazán nem hiányzott még két plusz fül. * - Üdv Nerron, akadna, amit elpasszolnák neked, ha érdekel. * félpillantást kap csak, azt is a vörös nő mellei közül. *

//Rosszban sántikálók//

*Még a tánc előtt meghívják italra, elég hízelgő, főleg hogy ha egy nőszemély teszi ezt. Nem érti félre a helyzetet, nyilván a piacon tett kis szívesség az oka, semmi több, de azért ő küld egy puszit, mert miért ne tenné. Elkezd táncolni meg riszálni az asztalon, ami a két meláknak is feltűnik, meg is bámulják a vöröskét, sőt még a főnök is morran valamit vele kapcsolatban. Naela pont rájuk várt, hisz ahol a melák testőrök, ott a sok pénz is, szóval tartva a szem kontaktust, vagyis mell-kontaktust inkább a melákokkal, leszaltózik az asztalról és közelebb táncikálja magát ahhoz a társasághoz.*

//Rosszban sántikálók//

-Nem fizetek arra, hogy nem tudsz menni, fellöksz mindenkit, majd pofára. Magadra öntötted a kaját, viseld a következményeit.
*Azt, hogy a nőnek esetenként igaza van a világért nem ismerné el. Még akkor sem, ha úgy lenne. De sajnos még mindig nem sikerült kihoznia a sodrából a másikat és úgy látszik, szavakkal nem ér el semmit ebben a tekintetben. Reflexből is az ajtó felé néz és ismerős nőre vetül a tekintete, mert ő is észrevette, ahogy a vörös őrangyal megmentette és nem is bánja az ilyen altruistákat, főleg ha ő is kihasználhatja őket.*
-Nozarin vagyok amúgy.
*Jegyzi meg a levegőbe, de Lysnek nem lehet kétsége, hogy neki lett címezve az információ.*
-És, hát legyen, a többiekre tekintettel nem verek patáliát miattad, az őrséggel csak a baj van.
*Ezzel pedig úgy dönt, hogy vár az események további alakulására. Kicsit eszköztelen lett, így hogy a nőt nem sikerült mágiázásra kényszeríteni, de van egy megérzése, hogy elég gyorsan bajba kerül. Meg lehet, kicsit rásegítene. De még nem, még a lehetőségre vár, amit talán a két debella és a harmadik adhat meg neki.*

//Rosszban sántikálók//

* Ez természetes, bolond lenne a saját csuklójára rakni a bilincset. * - Ha ilyen gondolataid vannak, akkor inkább hagyd másra. Mert vagy vállalod a kockázatot és eltipegsz egyedül az őrsre vagy nem kísér más csak a nyári hurrikán. * vigyorog tovább negédesen, mert aztán esze ágában sincs ezzel a tökkel még egy lépést se tenni, nem hogy elbaktatni, feladni magát. * - Ami meg a köpenyed illeti, vegyél magadnak. Mint említettem, az én részemről kvittek vagyunk, én sem mondom, hogy vegyél nekem egy másik inget. Amúgy meg, még mindig te tartozol nekem, amiért az utamba álltál. * kikér közben még egy kupa bort, hogy elnyalogassa, míg várakozik. * - De miért nem mész inkább aludni, nem vágyom a társaságodra. * Éppen, hogy kiejti a szavakat, az ajtó nyílik s belép rajta egy vörös hajú nő. Ma már másodjára látja ezt a hajzuhatagot és a formás alakot. Az arcát most jobban szemügyre veszi, ahogy közeledik a söntéshez. Hát igen, az a fajta végzet asszonya típus, akiért akkor is döglenek a pasik, ha pukizik egyet. Se nem mosolyog a lányra, s nem is integet neki messziről, de még nem is invitálja női locsogásra, nő vagy férfi neki egyre megy, alapból nem szimpatizál senkivel. De a jogos köszönet jár neki, ezért magához hívja a kocsmárost és meghagyja neki, hogy, amit a nő kér, azt ő fizeti, noha azt mértékkel teszi. A Kocsmáros bólint, és a nőhöz siet. Lys pedig visszafordul kellemetlen társasága felé. *
- Na szóval, menj vagy maradj bánom is én, csak engem hagyj békén, várok valakit. S nem, nem te vagy az. * újabbat kortyol a borból. * A kocsmáros foghíjas mosollyal, fordul az újonnan érkezőre, persze fakó szemeivel felfalja a domborodó idomokat. * - Jó estét, mivel szolgálhatok? * a kért italt kitölti. * - Ezt az a nő fizeti önnek. * bök Lys felé. Ha a nő méltatja egy pillanatra, Lys, amolyan köszöntés képen emeli fel kupáját, noha mosoly nem jár mellé. Faramuci helyzet, s talán félreérthető is, de érdekli a fenét. Közben érkezik három férfi is, az est fénypontja. Két nagydarab fickó, ők Hop és Kop, csupa hús és izom és teljesen egyformák, bazi nagy kardokkal. De nem is ő k a fontosak, hanem a harmadik, talán, ha egy fél fejjel magasabb Lysnél, de nem is a termete miatt figyel fel rá az egyszerű ember, hanem a kisugárzás, ami árad belőle. Negyven, ha nem több telet megért már, borostás ábrázatán hosszanti vágás húzódik, acélszürke szemei pedig élesen villannak. Fekete hajába, pedig már deres csíkok vertek tanyát. Ruházata vörös ing, fekete bőrnadrág, puha bőrcsizma és egy hosszú fekete kabát, ha fegyver van is nála, az nem látszik. Kezének középső ujján pókot formázó gyűrű. A sarokban foglal helyet, érkezik is már az asztalra a szokásos üveg. *

//Rosszban sántikálók//

*Na betér egy kocsmába és ott a piaci nőszemély, na meg valami férfi. Ha észreveszi őt az előbbi, akkor mosolyra húzza a száját üdvözlésként, mert az azt jelenti, hogy talán nem felejtette el, amit érte tett a piacon. Persze neki is volt belőle haszna, egy alma formájában, na de mindegy. Ringatja a csípőjét és a pultoshoz megy beszélgetni, hátha kap valami munkát, mint például táncoljon az egyik asztalon lenge öltözetbe, az beindítja a nyáltengert és jobban esznek a vendégek, na meg arra inni is kell. Ez kölcsönösen jó, nem kér érte egyebet, csak inni meg enni, meg ha kuncsaft akadna, akkor egy szobát egy rövid időre.
A munka az övé is, nincs kétség, így a nőhöz közel pattan fel egy asztalra hastáncot lejteni a népnek.*

//Rosszban sántikálók//

-Nem ment el ám az eszem, ùgy csúsznál ki a hátsó küszöb alatt, mint egy nedves angolna, ha hátat fordítanék neked. Gondoltam, jössz magadtól.
*Igazából, lassan témát válthatna, mert a nő a végén tényleg ráveszi, hogy heccből bemószerolja.*
-Úgyhogy dönthetsz, jössz velem vagy kifizeted a köpenyem árát. Esetleg, bár nem akarom, de vihetlek erőszakkal is.

//Rosszban sántikálók//

*A büszkeségét kellőképpen sérti, hogy kineveti a férfi. Eléggé ahhoz, hogy az arcába másszon, de megőrzi hidegvérét. Homlokán a ráncok kisimulnak s szinte a nyugalom szigete elevenedik meg az arcán. Nincs értelme, hogy tagadjon, azzal csak a fajankónak adna igazat. Már így is elég biztos a dolgában. *
- Hogy mivel fizetek, az csak rám tartozik, bármi is légyen az neked olyan szerencséd úgy sem lesz. Jelen esetben, sajnos nem annyira terebélyes, hogy betakarja azt a nagy és önelégült fejed. * vigyorodik el kedvesen. Lerázva magáról a sértést. * - Igazi? Hol? * tekint körbe a kocsmába, hátha talál egy igazi mágust. * - Még hasonlót se látok. Ah, vagy úgy… ajánlani is tudsz egyet, mert ahogy látom te is onnan szöktél meg. Na, nem mint kontár mágus, hanem, mint cirkuszi majom. * Utal a mellveregetésre.* - De, ha gondolod, tehetünk egy próbát, és a nyakunkra hívhatod az őrséget.

//Rosszban sántikálók//

*Harsányan a nő arcába nevet.*
-Szép, hogy legalább elismered a szakmád, de senki nem fog a nyílvessző elé állni érted attól, hogy széttártad nekik egyszer a lábad. Bár, ha ezzel fizetsz nekik a védelemért, akkor értem a helyzetet.
*Ha a nő igazat mondana, akkor egy nagyon egyszerű módját választaná annak, hogy a férfin bosszút álljon és nem hadakozna szavakkal. Főleg, ha tényleg annyira utálja, mint ahogy kifejtette. Sajnos nem rendel, mert nem kíván éhezni a nap további részében.*
-És amint meglátják, hogy porolom ki azt a terebélyes hátsód, eszük ágában sem lesz kikezdeni egy igazi mágussal.
*Megnyomja az igazit, megveregetvén a mellkasát.*
-Persze kontárkodókra is szükség van, ha máshol nem a cirkuszban, így ne aggódj, nem maradsz hoppon.

//Rosszban sántikálók//

* Elégedett, hogy a senkiházi, odakerült ahova való. Még azt a karcolást is megérte. Egyik szemöldökét felhúzza, hüledezve hallgatja, a monológját.
- Még hogy tartozom? Tönkre tetted az ingemet, szóval kvittek vagyunk. Ami meg az őröket illeti, hívd őket ide bátran. * von egyet a vállán. * - De látod ezt a sok embert? Mind figyel, s emlékeikbe vésték azt a csúf arcod… ismernek engem, s ha ártasz nekem… S ha bár nekem sem lenne egy leányálom, de abban biztos lehetsz, hogy neked egyenesen a pokol lesz, ha ezek megtalálnak. És nekem elhihetted megtalálnak. * sokat nem hazudik, valóban rosszarcú bagázs törzshelye ez, hogy bármelyiket is érdekelné, ha eltűnik? Abban már nem olyan biztos, de ezt a másik nem is sejtheti. * - Szóval inkább azon gondolkoznék a helyedben, hogy mivel engesztelsz ki te engem.

//Rosszban sántikálók//

*A nő csapkod, mint a villám és látszólag több kárt tesz magában, mint a férfiba, bár tesz azért, hogy valahogy kompenzálódjanak. A férfi ettől seggre is ül és amikor felkapná magát, az arcába száguld a virág, nem átallva összekarmolni a szép pofiját. *
-Elnézést kérni? Dehogy. Csak gondoltam, hogy kicsit kedveskedek neked, hisz tartozol nekem egy új köpennyel. Vagy mehetünk a városőrök elé, hogy beszélgessünk az ékszerekkel folytatott romantikus, ámbár etikátlan kapcsolataidról. Még vérdíj is van azon a cuki pofidon. Az fedezné is a köpenyem árát, persze számodra nem lenne túl kellemes.
*Itt már felkészül, hogy a nő mágiát vagy más trükköt akar ellene alkalmazni, még akkor is, ha a fenyegetés egy blöff.*
-De persze, megfizetheted a saját zsebedből vagy hozhatsz egy másikat, nem szeretem a jogi macerát. Csak a nyűg van vele.

//Rosszban sántikálók//

* Lys a pohara tartalmával van elfoglalva, könnyedén himbálóztatja a kupát, apró kis örvényeket keltve benne. Ücsörög szinte egymagában a söntésnél, még ha ez nem teljesen így van. Akik ismerik, azok jó messziről elkerülik, modora valóban nem a legkedvesebb. Úgyhogy csak vár, várja azt a férfit, aki minden éjszaka megjelenik, hogy átvegye azt, amit arra érdemesnek tart. Na, nem azt, aki pofátlanul, s mérhetetlen bátorsággal foglalja el a mellette lévő üres széket. Arra sem méltatja a szeme sarkából látott „árnyékot”, hogy ráemelje tekintetét, addig, míg az meg nem szólítja és egy gazt nem tol az orra elé.
- Teee? * hangja meglepetést sugallva hullámzik, hogy haragba csapjon át. * - Mit keresel itt? * újabb kérdés, miközben lecsúszik a székről, s a következő mozdulattal próbálja kirúgni a másik alól az ülő alkalmatosságot. Jó eséllyel a meglepetésnek hála sikerül is, s most a férfi fekszik, vagy inkább ül előtte a földön. * - Még van pofád, hozzám szólni? Ez meg… * kapja fel a rózsát az asztalról, hogy a férfi képébe vágja. Persze annak tüskéjétől kiserken a vér az ujjából. * - … Auh… azt hiszed, hogy ennyi elég? Holmi gaz kevés lesz, hogy bocsánatot kérj. * rúg a férfi bokájába még, hogy aztán az ingét megigazítva visszaüljön a helyére. * - Hord el magad, s örülj, hogy ennyivel megúsztad. * hajtja fel borát, amit eddig csak forgatott ujjai között. *

//Rosszban sántikálók//


*Nozarin már a harmadik fogadónál járva rájött, hogy ez a keresgélés több energiát és időt öl el tőle, mint amennyit ér a köpeny. Szerencsére, nem ilyen hasznossági javakban gondolkodik és felcsillan a szemében a remény, amikor egy kisgyerek jön feléje, hogy küldték, mert láttak egy nagyon hasonló nőt egy kocsmában. Ő meg, mivel a mai napon betevő ezüstjei nem lesznek, elmegy annak a reményében, hogy tényleg az-e, akinek gondolják. Út közben vesz egy szál vörös rózsát is, hogy ellenkező esetben is kedveskedjen egy kicsit. Így persze meglehet az esélye annak, hogy a nő már elment onnét. Ha nem, akkor a gyerek még kint rá fog mutatni, amiért értékes ezüstöt csenhet ki legálisan Nozar szütyőjéből. Majd megnézi a maradékot és elszorul a szíve a férfiúnak. Egyenesen a nő felé indul el, aki vagy észreveszi, vagy nem, ha észreveszik, akkor már indultában előveszi mosolyát, mint egy nosztalgikus emléket felidézve. A rózsa a nő elé kerül az asztalra, majd a férfi elfoglalja a mellette lévő helyet.*
-Tessék, pont olyan nehézfejű és szúrós, mint te.
*Kacsint egyet a nő felé, aki most jó eséllyel nem győz elég nagy gyűlölettel nézni feléje.*
-És... hogy kamatoztatod képességeidet, amikor éppen nem mások erszényében turkálkodsz?

//Rosszban sántikálók//

* Visszagondolva, egy valakinek tartozik egy köszönömmel, arcát igazából nem látta, ám könnyed volt, mint a pille és mindenképp magasabb, mint ő, amit minden fehérnépnél bosszúsan vesz tudomásul. Na meg hosszú vörös haját, mely az arcába csapódott, mikor rohanásában a két vállát megragadva, megpörgetve lökte őket üldözői keze közé. Gyorsan vág az esze a nőnek, hisz nem volt rest, bevetni bájait, hogy segítse. Mellyel szerzet is neki néhány percnyi haladékot. Nem úgy, mint pár méterrel az a felfuvalkodott hólyag, amelyik egy vacak húsdarab miatt, játszotta volna az őrök kezére. De nem kell aggódnia, az ő arcát nagyon is jól megjegyezte, s ha módjában áll egyszer is, olyan csupasszá teszi, mint egy meztelen csiga, szőr nem marad rajta perzseletlenül. Noha, bár útjára ereszti hálát nem fog érte rebegni, megvető pillantással hagyja maga mögött a disznót.  Bár az értékes perceket elvesztette, de a lánynak hála színrelépése arra éppen elég volt, hogy szem elől vesszék. Korábbi tervéhez hűen, elcsen egy csuklyát, s bár heves szívveréssel, de nyugodtabban veszik el a tömegben, miután várt jó néhány percet egy sikátorban, ügyelve arra, hogy az őröket elkerülje. Nappali menedékén várja ki, azt mikor már az ég alját a Nap utolsó sugarai nyaldossák. Ideje túladni, mai napi szerzeményein. Korábban már rendbe szedte magát, így útja a Kocsmába vezet, hogy némi borral leöblítse torkát, na és hogy megtalálja azt az embert, akinek elpasszolhatja a szajrét.  A hely, az aminek elnevezték, csaposa egyszerű ember, nem foglalkozott cirkalmas nevek kitalálásával, azok akik ide járnak, mindegy, hogy milyen név alatt isszák meg, a meginnivalójukat. Nem is nagy, nem is szép, de a célnak megfelel. A söntés mögött, vékonyka ősz hajú férfi méri az italokat. Bútorzata nem is csoda, hisz mindennapra jut egy törött szék vagy asztal. Kész anyagi csőd lenne pótolni azokat. Néhány megmaradt asztal, pár szék. A hiányzókat üres hordókkal, lócákkal helyettesítették. Vagy csak a kikötőben elhagyott ládákkal. Dohányfüst keveredik a szesz szagával, aki nincs hozzászokva annak még a gyomra is kifordulhat. Ismerősként int a csaposnak, s kikér egy kupa bort. *

//Rosszban sántikálók//

*Nozarin arcáról levakarhatatlan a káröröm, amivel Lys felkelésére tekint. Ez megért minden fáradtságot, a becsülete helyreállt és... igazából ez minden pénzt is megér. Ezen túl már nincs is szándéka arra, hogy a nőt börtönbe vessék vagy épp megszabadítsák nemes kacsóitól, így int neki, hogy menjen csak, az ő dolguk lerendezettnek van véve.*
-De siess ám, elég morcosnak tűnnek.
*Nyúzza még egy kicsit, amire váratlan választ kap, ugyanis a nő nem csak tolvaj, hanem varázshasználó is. Nozarin pedig, érzékelvén, hogy kicsit későn kapott magához a lánggal, a már fölösleges kioltás helyett az uralma alá veszi a tüzet, tenyerébe összpontosítja, majd beleereszti a levegőbe.*
~Ez egy drága köpeny volt, amivel most tartozik nekem.~
*Nézi a lyukat, ami csak nem lesz kisebb, de hogy őszinte legyen magához, nem ezért tartaná értékesnek a nő társaságát.*
~Nem kéne annyit varázsolni, abból csak a baj van. Meg abból is, ha most itt elkezdem őket pártolni.~
*Így csak nézelődik tovább, köpenyét pedig, mint megbecstelenített tárgyát leveszi összehajtja és elsüllyeszti zsákjában nagy szomorúsággal. Azt még nem tudja, honnan ássa majd elő a nőt, de ha kell a föld alól is. De a legvalószínűbb, hogy átjár öt kocsmát és az egyikben ott fog bujdosni.*

//Rosszban sántikálók//

*Első útja a piacra vezeti, hogy körbenézzen, milyen a terep a tolvajláshoz. Sajnos pont arra érkezik, hogy egy valaki üldöznek. Szépen az útjába áll, de nem úgy, hogy az őrség kezére játssza a lányt. Kicsit hunyorít, miközben a köpenyét leveszi magáról. ~Mi a franc?~ A tolvaj lába alatt jégpáncél keletkezik. ~Valaki bemérgesedhetett.~ Naela gyorsan elcsen egy almát az egyik árustól, amíg nem rá figyelnek és evés közben megindul a leányzó utáni úton a csípőjét ringatva, majd egy elágazásnál a másik irányba. Talán sikerül feltartania az őröket egy kis csábító erővel, hogy amaz megszökhessen könnyedén.*

//Rosszban sántikálók//

* Lys tervez, a sehonnai meg végez. Olyan szépen eltervezte gondolatban, hogyan is fog meglépni üldözői elől. Ennek gátat vet azonban valami nem odaillő dolog. Illanna akár a levegő, de ehelyett semmihez nem hasonlítható „kecsességgel” akrobatázik a levegőben, hogy aztán orral előre feküdjön ki az idegen előtt. *
- Te… te … * szavak nem jönnek a szájára, hisz nem tud olyan szót, amivel a senkiházit illetni tudná. Szúrós tekintettel lassan fordul felé, közben pedig elnyomja magát a földtől. Ám döntenie kell, hogy orrba öklözi a férfit kockáztatva ezzel, hogy elkapják, vagy tűrve a megaláztatást magára hagyja. Utóbbi mellett dönt, ám ajándékként hagy egy apró lángocskát a köpenyén, rábízva a lágy szellőre a többit. *

//Rosszban sántikálók//

*Nozarin szomorkodva jön rá, hogy a szép hátsó nem rejt szép személyiséget, hisz még egy bocsánatkérést se kapott, sőt valamiért le is kövérezték, pedig az alakjával nem lehet baj. Mindegy, ilyen egyszerű nőcskék véleményére nem is ad. Csak pont annyira, amennyi váltságdíj lehet. Ezen érdeklődését Nozarinnak a nő csak akkor érzékeli, amikor a lépte alatt egy tükörsima jégpadlót érzékelhet, mely fehér kifutóként egy-két lépés hosszan határozza meg az útját. Az eredményben Nozarin csak reménykedik, sajnos a tömegtől a jelenet egy részéről le fog maradni szomorúan, bár csak félszemmel tekint oda, a másik fele keres egy újabb eladót valami finomság után.*

//Rosszban sántikálók//

- Így is elég kövér vagy már. Nézhetnél te is legközelebb az orrod elé. * legszívesebben odanyomná a fickó fejét, ahova az étke került, de nincs most ilyesmire ideje. Sürgeti az idő és a hamarosan nyomába loholó őrség, mert aztán a vén kecske nem ugrál ám. Maga mögött hagyva a senkiházit, tovább halad. Nem egy járókelő figyel fel a kiabálásra, s kezd bambán körbe körbe forogni.*
- Ott van, ott van! * hallja maga mögül, de nem fordul hátra, hogy meggyőződjön róla, hogy róla van szó. Inkább, menet közben egy csuklyát húzz le egy akasztóról, s valahol a harmadik utcánál befordulva teríti azt magára, s vár egy darabig. *

//Rosszban sántikálók//

*Mint minden szép az életben, az étel által okozott boldogság is véget ér, kegyetlen vehemességgel és fordulattal. A nő látszólag nem is mutat bűntudatot, sőt kifejezetten gyorsan menekülne el a férfi haragjától, mely közben nem is átallja a földbe taposni az ő finomságát. Még az öröm üres héját is csak gyalázni tudja lépteivel.*
-Ez a napi jussom volt, te lotyó. Figyelj már, merre mész!
*Persze kiakad, de alapvetően elengedné a dolgára a nőt. A tolvajért való kiáltások változtatnak ezen, de most semmi kedve hősködni, ellenben egy kis hecc nem árt.*
~Csak menjen kicsit messzebb, úgy nem gyanús.~

* Már vagy egy fél órája kiszemelte magának, azt a szikár, kecskeszakállú férfit a tömegben, majdnem minden ujjára jut egy aranygyűrű, s még karperec is. Talán valami átutazó, aki felesleges vagyonát akarja szétszórni mindenféle hasztalan dologra, ahelyett, hogy a szegényeknek adná. Mondjuk neki. Arra, hogy meginduljon, azt a pillanatot választja, mikor egy árusnál áll meg, aki valami csecsebecséket árul. Minden bizonnyal a mellette álló, igencsak fiatal hölgyeménynek akar kedveskedni valami semmit érő csüngővel. Mint, akit a tömeg sodor s a kíváncsiság érkezik meg a férfi mellé. Kavicsok és jó, de nem tökéletes ékszerek, hajtűk és minden, amivel egy átlagos nőt el lehet kápráztatni. Értékre nem érnek annyit, mint amit kérnek értük. Megjegyzi milyen kis csinos darab, amit kiválasztott a párjának, mégis inkább ajánl egy másikat, mint nő, hisz az jobban illik a szeméhez. Át is nyújtja neki, hogy míg az elvesz, a másik kezével óvatosan kicsatolhassa a bő ujjas alatt megbúvó aranyoskát. Örülnek neki, mint majom a farkincájának. Majd míg a hölgyike a kézi tükörben illegeti magát, megvakargatja a kis öleb fejét, hogy őt is megszabadítsa vaskos karperecétől. További szép napot kívánva tovább is áll, hisz nem talált magának semmit. Ám kaján vigyora ábrázatán nem sokáig tart, hisz a libuska jobban számon tartja csüngő értékeit, mint a kecske az oldalán, s szinte hisztérikusan kezd el rikácsolni egy tolvaj után. Sietősre veszi lépteit, s az árral sodródni tovább, de ennek az az eredménye, hogy valami suhancnak ütközik, aki épp a fejét tömi. *
~ Hogy ennek is az utca közepén kell zabálnia! ~
* Csattan fel magában, mikor valami piros izé folyik az ingére, az elemózsia meg a földre pottyan, ő meg nagy igyekezetében még rá is tapos. *
-Menj arrébb, feltartasz! * ripakodik rá, s még taszít is rajta egyet, hogy biztos szabad legyen az útja. *

~Valami ünnepélyes zsongás.~
*Örül meg, ahogy az utcai árusok forgatagából máris átváltották az ezüstjeit valami étekre. Egyelőre érdeklődve tekint a furcsán húsos palacsintafélére, aminek göröngyös oldala és vastag tésztája van. Igazából olyan, mintha egy egyenes kiflibe sütöttek volna bele minden finomat, de annál azért csak puhább. A tartalma elég ömlesztett, darált sült hús, marhára tippel, de mégsem, zöldségekkel, de leginkább babbal. Nem autentikus, hiszen könnyen megfogja az egyszerű humanoid gyomrát a fehérjeáradat, főleg ha eddig csak kásán élt, de meg is kérték az árát. Persze őt a helyes táplálkozás tudománya nem hatja meg, egy másik dolog annál inkább.*
~Ez... csíp.~
*És ezzel rá is jött a különlegesség jellegére, amiért most a kulacsának tartalmával próbál kármenteni.*
~De azért finom.~
*Látja meg a következő árust, akinek talán már meg is fogadja a tanácsát és lassan eszi ezt a félkézre való, de laktató ételt.*

*Az öreg Thobi bácsi, a hátán a nagy puttonyával és kezében egy nagyobb tarisznyával, komótosan és öregesen baktat a piactéren. Nem is tud sietni, hiszen ő maga cipeli a rakományát. Szomorú arccal nézi, az ostrom okozta pusztítás nyomait, az ott lakó túlélők elkeseredett arcait. Mindig is ostoba dolognak tartotta a háborút, de ő nem tud mit tenni. Ő csak egy vén trottyos erdei manó. Annyit azonban meg tud tenni, hogy önként segítsen a rászorulókon. Régebben gyakran járt ezen a piacon, maga is, gombát, mézet, fürjtojást erdei gyümölcsökből készült párlatot és szörpöt, és sok más erdőből származó dolgot árusított itt. De szép idők is voltak azok, akkor még a piac nyüzsgő volt és hangos. Most azonban csendes és kihalt. Elnosztalgiázna szívesen, de keserves állapotokat látva, nem tud visszagondolni a régi szép időkre, most nem alkalmas.* 
~Nem értem, hogy miért kell ez. Hiszen a végeredmény, mindig ugyanaz halál, gyász, éhínség, szenvedés és szomorúság. De hiába is agyalok ezen, örökké soha sem lesz béke a világban.~*filozofál el magában, miközben folyamatosan bandukol előre. Kis idő múlva megpillant pár szerzetest akik éppen arra járnak és kenyeret osztogatnak. Az egyikükhöz oda is megy és megszólítja:*
- Szebb napot! -
- Néked is. Mi járatban van itt, ily nyomorúságos időkben?-*kérdezi a szerzetes.*
- Fogadja ezt el, gyógynövények az erdőből, van köztük pár ritka fajta is. Használják fel, a sebesültek és betegek gyógyítására.-*válaszolja az apróság, miközben a puttonyából és a tarisznyából elővesz sok kis zsákot, benne a maga által szedett és szárított gyógynövényekkel.*
- Köszönjük, az Úr áldjon. -*köszöni meg a szerzetes és át is veszi a zsákokat.*
- Majd még hozok. -*válaszolja Thobias, majd elfordul és útnak is indul hazafelé az erdőbe. A puttonya és a tarisznyája miután kiürült könnyebb lett, de a szíve nehezebb lett a szomorúságtól.*

*Bár nem volt viszontagságoktól mentes az út, a háború elültével, s a környéket tisztogató, portyázó katonák hathatós közreműködésével lassan eldöcögött a városig az első szekérkaraván, amely a D'Vigne birtokról Székvárosba tartott. Hat roskadásig megrakott, nehéz igáslovakkal vontatott, gondosan letakart, esőtől és széltől védett rakomány gördül be a katonák gyűrűjében a város elkeserítően sivár, hajdanvolt élettől pezsgő piacterére.
A szekerek tényleges eljuttatásánál talán csak a hivatalos okmányok rendezése okozott nagyobb nehézséget, ám ebben a ház hűséges intézője, Harlaus a segítségére volt, még, ha a megsavanyodott arcú férfin nyíltan látszott is, mit gondol a családi vagyon ilyen mértékű elherdálásáról...
A hat szekérből négy élelemmel lett megrakodva: egy szekér kenyér, egy szekér sajt, egy szekér sózott-szárított hús és hal, és még egy megrakodva kolompérrel, liszttel. Az osztozkodás közben a katonák vasszigorára van szükség, hogy a kiéhezett csőcseléket rendre szorítsák, különösképp, hogy nem is kapják meg a szekerek egész tartalmát, hiszen maguk a katonák is éheznek: a passzusban megfogalmazott egyezmény szerint az adomány egyharmada a város védelmezőit illeti.
Az utolsó két szekér a patikáriusok és gyógyítók lelkét könnyíti: tiszta gyolcs, sebvarró tűk, gyógyszerek, kenőcsök, füvek, ezüst tálak és kancsók, fertőtlenítők kerülnek a város valamennyi ispotályába, kolostorába, templomába, hogy a harcok megannyi sérültjét és betegét végre elláthassák.
A következő hónap minden hetén egy-egy, ehhez hasonló szekérkaraván indult útnak a d'Vigne birtokról a háború sújtotta tartományok egy-egy, hasonlóképpen elgyötört városába. A hónap leteltéig még egyszer küldenek szekérkaravánt Székvárosba is, ámde ezúttal az élelem mellé vásznakat és ruhákat adományoztak.
Mire a hónap leforogja magát, a d'Vigne ház jelentős kiadásokon van túl, amelyért a leginkább Harlaus feje fáj, s Cassidyhez szinte naponta érkeznek a haragos levelek intézőjétől, amelyben megfeddi e példátlan könnyelműségért, s egyben határozottan kijelenti, hogy több karavánt nem indíthat a ház! Bár a lány, szíve szerint addig folytatta volna adakozását, míg a családi vagyon teljesen kimerül, vagy, az utolsó szerencsétlen arcán is felragyog újra a mosoly, kénytelen fejet hajtani az intéző szigora előtt.*