Piactér

//Rosszban sántikálók//

- Lys. * javítja ki a másikat. A többivel nem foglalkozik, azt tudja magáról, hogy az arra érdemeseken, olykor megesik a szíve. – Egy hét múlva. * ismétli a mágus szavait. Még véletlen se ugyanazt az utat választja, melyen a másik indul el. Már jócskán túl haladt éjfélen a Hold útja, mikor végre hazaér. Könnyedén ledobja a szütyőt az asztalra, nem kezdi el vadul számolgatni, már mikor a csuklójára került súlyából érezte, hogy hiánytalan. Szalmából vetett ágyára telepszik, karjait a feje alá teszi, s a holnapon gondolkozva éri a pihentető álom. *

//Egy héttel később//

* Kikészíti ez a zötykölődés, már bánja, hogy nem inkább három igás lóval indult útnak. Bár, az sem lett volna sokkal kényelmesebb. Akkor foglalkozhatna azzal, hogy melyik oldalra dőljön le görbe lábakkal. Nem is gondolkozik ezen tovább, a kocsis szerint hamarosan odaérünk. A kocsi mellett két zsoldos lovagol, úgy ülik meg a lovat, mint a cövek. Nem valami beszédes fajták, de én választottam őket. Begördülünk egy kicsiny faluba, azt mondják ez Délvölgye. Rendezett házak, s utcák, bár nem sok van belőle. Lakosai, ha ismerték is a szegénység fogalmát, mára már elfelejtették. Kövér kecskék, s degeszre tömött libák szaladgálnak az udvaron. Sok erre az átutazó, akikhez mindig szál egy jó szó egy kedves mosoly. A falu legnagyobb épülete egyben, az egyetlen hely, ahol ágyat bérelhet az ember, egy-egy éjszakára. Hamarabb érkezett, mint dél, de így is akarta, kell egy kis pihenés, mielőtt egy újabb hintóba száll. Némi jó modort is vertek a zsoldosba, s szélesre tárja a hintó ajtaját. Orgonaszín ruha alól, fehér csipke és topánka villan elő, ahogy lábát a fokra helyezi. Bár nem ajánlották fel neki, ő mégis segítő jobbot kér, ahogy kinyújtja kezét. A lágy esésű ruha szinte ráolvad viselőjére, mégsem kérkedik annak bájaival, csak éppen sejtetni engedi azt, mindazoknak, akik bámulják őt. Csípőjét játékosan járják körbe a redők, derekát kellemesen hangsúlyozza a széles szalag, mellének vonalait a szabás, s fedi fel fehér vállainak hibátlanságát. A mindig laza fonatba fogott haj, selyemként hullámzik körülötte. Nyakában csak egy vékonyka aranylánc csüng, aprócska medállal. Kedves mosolyt küld a zsoldos felé, s hagyja meg nekik, hogy várakozzanak kint. Belépve a fogadóba, körbe néz, s ha nem látja azt,akit keres, úgy a söntéshez sétál egyenes háttal, kimért léptekkel. *

//Rosszban sántikálók//

*A kérdésre nem szól semmi Nozarin arcán lemoshatatlanul bájos mosoly jelenik meg, ahogy a nő rájön a kilétére, a csuklyát persze hagyja levetetni. A megjegyzés, mint nagyjából mindig, elmegy a füle mellett, kedvét nem szegheti. Felkelvén kicsit porolja magát, meg hajlítgatja a lábát, nem tudná megszokni a kéregetést, az biztos.*
-Most már bárhogy próbálod megjátszani magad, akkor is a kedvesen adakozó Liz fog megmaradni a fejemben.
*Barátságos, cseppet sem rosszindulatú hangon szólal meg. Tekintete békésen mereng el a másik szemvilágában. Ezzel úgy sem akar farkasszemet tartani.*
-De, lassan indulok is... akkor egy hét múlva délben találkozunk újra.

//Rosszban sántikálók//

*A csuklya megrebben, ahogy egy pillangó szárnya lebbenti meg a virágszirmot. ~ Valamit nagyon rosszul csinálok.~ * Ez az első gondolat, ahogy meglátja a dagadt patkányhoz hasonlatos szütyőt. ~ S még kérkedik is vele. ~ - De hát… mi… * dadog, ahogy a kéz új ékszert köt a csuklójára. Kezét a másik kezére teszi, amikor az a csomóval bíbelődik. A kéz túl puha, nem munkáskezek, s főleg nem egy koldus kezei. Enyhén mozdul, hogy a Hold fényénél még jobban szemügyre vegye. Se ránc, se májfolt nem éktelenkedik rajta. – Ki küldött? * valahogy nehezére esik elképzelnie, hogy Noziran ilyen mélyre süllyedne, inkább küld valakit maga helyett. Ekkor emeli csak feljebb tekintetét, az áll túl pelyhes, s még a nevető ráncok sem jelentek meg az arcon. Noha, kosz van bőven, mégis a le nem tagadható nemesi vonások megmaradtak. S persze a rózsa bosszúja – bár halványan-. de még látszik. Összeszűkült szemmel próbál a csuklya alá nézni, de erre még ő se képes, így csak óvatosan fogja meg szélét, s ha meg nem állítják, hajtja azt hátra. Pillanatra megfeledkezve magáról még mindig résnyire tartva szemeit veszi szemügyre az ismerős arcot, s vesz két ujja közé egy fekete tincset. Minden múlandó, ahogyan ez is, szétpukkan, mint egy buborék. * - Igazán jó álcát választottál magadnak. Tükrözi a valóságot.* löki fel magát, s már a mogorva Lys áll a férfi előtt, ugyanazzal a dacos arckifejezéssel. *

//Rosszban sántikálók//

*Nincs szerencséje, egész nap itt rostokolt. Ha ebből kéne ellátnia magát, akkor semmire se menne vele. Igaz, nem is dolgozott meg érte, így nem is gond. Kezd hideg lenni, ami nem gond a számára, de lassan mindenki visszatér a házába. De lehet, hogy a nő inkább este dolgozik, ezt el tudja képzelni róla. Főleg, hogy nem is igazán van tisztában azzal, hova ment. Őrlődik egy kicsit magában, végül is, ha nem jön a nő, akkor az egész további hónapja szabad és céltalan, így várakozhat még. Ekkor valaki befordul az utcasarkon, ilyenkor ez ritka dolog, így ő is felfigyel rá. A sötétben nem sokat tud róla megmondani, a többieknek legalább egy pillanatra megvillant az arcuk, de ő eltakarja. A hangra viszont megvillan a tekintete, bár ez nem látszik ki a köpeny alól. Lassan eltolja a köpenyt, mely már nem takarja el a földről a tömött szütyőt. Lys ezt nem igazán veheti támadásnak, hiszen az nem lenne ilyen lomha. Ezt a már nem jelentéktelen mennyiséget egy elegáns mozdulattal megemeli, gyűrűs- és kisujját széttartja, hogy így feladhassa a nő csuklójára. Ennél kellemesebb csuklópántja ritkán volt. Ő nem szól semmit, nem is néz fel ezek után. Egyelőre ad helyet a játéknak.*

//Rosszban sántikálók//

* A lenyugvó nap fénye tör be a barna szöveten, melyet függönyként használ. Szeret ilyenkor itt lenni, van benne valami megnyugtató. Most valahogy mégsem hozza, ezt az érzést magával. Nyugtalan és maga sem tudja, miért érdekli is ennyire a dolog. Ma lenne a napja annak, hogy a mágus bebizonyítsa ér is valamit a szava, s nem csak kifogásokat tud gyártani és kibúvókat keresni. Hamarosan azonban a tűzgolyó lebukik a horizont mögé, és még nem jelentkezett. Bár tény, ami tény, hogy sértettségének hála, volt annyira makacs, hogy az utcára is, azért lépet ki, hogy ne maradjon éhen. Persze számításba vette azt is- talán csak a saját megnyugtatása végett- , hogy tart a Póktól, s talán az éjleple alatt fogja felkeresni. De mégis hol keresné, állítása szerint, nem a városba való, s ha még az is lenne, nem tartja valószínűnek, hogy a nyomára bukkanna. Tipródik egy darabig, fel s alá járkál, s csak pillanatokig rakja le hátsóját, mikor észbe kap, hogy túlságosan foglalkoztatja a dolog. Felcsap egy könyvet, vagy éppen rajzol néhány vonalat, de nem tudja magát lekötni. Azon veszi magát, hogy az utcákat és fogadókat járja, hátha nyomára akad annak a féleszűnek. Hiába is minden próbálkozása… az égen már, mint megannyi bársonyba ejtett gyémánt ragyognak a csillagok, mikor utolsó lehetőségként a pék utcáját veszi célba. Sok reményt nem fűz hozzá, inkább csak lemondóan kaptat a foghíjas macskaköveken. Nem óvatlan, kerülővel érkezett, s betért egy-egy fogadóba, hogy aztán a hátsó ajtón távozzon, hátha valaki nyomait követné. Szinte megörül az alaknak, mely kirajzolódik előtte, csak közelebb érve, biggyedt le szája széle. * ~ Hogy pont ennek is itt kell koldulnia. ~ * Elsétálna mellette, de volt idő mikor maga is így ült az utcán, noha nem volt több gyereknél. Mikor már nagyobbacska volt, vagy maga szökött ki az éjszakába vagy anyja kuncsaftjai dobták ki az ajtón, már amelyikbe volt egy kis jóérzés vagy a kelleténél szégyenlősebb volt. * Néhány réz pénzen csillan meg a Hold fénye. ~ Ebből messzire nem megy. ~ - Tessék, ebből tudsz normális ételt venni és egy-két napra tudsz fedelet keríteni a fejed felé. * öt arannyal teszi gazdagabbá az öreget, melyet nem csak leszór elé, ahogy néhányan tennék. Veszi a fáradságot s lehelyezi elé a földre, nem fog ketté törni a dereka. Felegyenesedvén, ott hagyja szemét az árnyakon tartva, lehet ez akár egy jól álcázott rajta ütés is. Noha egy ilyen kihalt utcán… *

//Rosszban sántikálók//

*Egy igen, az egy igen, bárhogy nézi. A hazugot illetően, igazat kell adjon, bár most kivételesen nem volt akkora színjáték, mint amiket alkotni szokott. Tényleg sajnálja a dolgot. Majd rájön, hogy a hirtelen ígérgetése  a visszájára sült el, ugyanis esze ágában sincs a városban maradni, de két nap múlva vissza kell térjen. A köpenyét a fejére teszi, ahogy elindul, hogy távozó kereskedőket nézzen ki magának, majd egy kis noszogatásra, mágikus képességeinek villogtatására képes meggyőzni az egyik kelmekereskedőt, hogy testőrként szolgálva aludhasson a lovaskocsijában. Fedett plafon, amin csak alig csöpög át valami és amúgy sem akar olyan úri alvást.*

//A következő napokban rosszban sántikálva//

*Az alku másik fele, hogy Nozarin a másik városban érve megszárítja a kelméket, mely még a nyűgös kialvatlanságában is sikerült, de kénytelen egy rendes szobát is kivenni, mert ez az alvás inkább csak kötelező minimum ájulás ellen, mintsem kipihentető. És, bár megfájdul a szíve, ahogy elveit feladja a nőért, de így egy napon belül üti a zsebét háromszáz arany. A második nap hajnalán, egy új köpenyben, más ruházatban, haját feketére festve érkezik meg a megbeszélt városba, végigkenve magát kosszal. zsákja köpenye alatt púposodik. A fogadóba nem megy vissza, inkább oda megy, hol legutóbb elváltak útjaik és le is ül. Az egyszerű szem pont elsiklik felette, hiszen most nem több, mint egy hajléktalan. Megles mindenkit, aki átmegy a sikátoron, csak hideg tekintetek néznek vissza feléje. Valaki még pár rézt is elédob. Van még kedvesség a világon. Igazából, ha nem unatkozna ennyire, semmi baja nem lenne az üldögéléssel. Meg persze az, hogy fogalma sincs, hogy megtalálja-e a mai napon a nőt. De meglátja, ha ennyire kipihent lesz a nagy semmittevésben akár egy esti túrának is alávetheti magát. Egyelőre megvárja a naplementét.*

//Rosszban sántikálók//

*Mindvégig csak a hátát mutatja a férfinak, egy cseppet sem kíváncsi az ábrázatára. Már rég kint lenne, ha nem remegne annyira a keze a méregtől, hogy tökéletesen kiakassza az az átkozott ablakot. Közbe motyogva szitkozódik. Csak a mágus monológjának egy bizonyos momentumánál áll meg néhány pillanatig, ekkor még a fejét is felszegi. Talán ez a pillanatnyi kihagyás fel sem tűnik a másiknak, nagy magyarázkodásában. Végül csak sikerül, s kimászik, onnan fordul már csak vissza, még négykézlábra ereszkedve.  * - Kétszáz arany és a fegyvert meg dugd fel magadnak.  Nem kell sem a szánalmad, sem a sajnálatod. És egy hazug vagy. * azzal még az ablakot is visszaereszti, hogy a másiknak több lehetősége ne is legyen feltartani. Belül még mindig fortyog, de hangja színtelenné vált, tekintete pedig semmit mondóvá. Egyetlen oka van, amiért igent mondott, mert néhány napra, ha eltűnik neki sem árt. Ehhez igaz, nem lenne szüksége a másikra, de ez az egész ügy, bűzlik az elejétől, és igen kíváncsi lett, hogy miben is lódított neki még a mágus. *

//Napokkal később//
*Meghúzva magát, álruhában közlekedve járta a várost. Azt amit az ékszerekért kapott, elég ahhoz, hogy jó néhány napig ne kelljen újra lopnia. Ha a mágus a városban maradt, úgy hamar a nyomára bukkant, s néha jobb időtöltés híján az árnyékból figyelte. Ha úgy döntött volna, hogy a városon kívül keresett menedéket, úgy ideje nagy részét menedékén tölti. Persze, nincs ennek illúziói arról, hogy itt nem találják meg. A Pók bárkit megtalál, akit akar, információkkal kufárkodik, s minden mással melynek céhének szüksége van. Láthatatlan besúgói mindenhol ott vannak, szemei mindent látnak. Jobb mihamarabb szembe nézni vele, s a kiszabott büntetést, melyet kimért mosolyogva fogadni. Szerencséjére vagy szerencsétlenségére, a grabancát az utcán kapták el. Kérdezték a mágusról is, de mikor azt mondta, hogy nem tudja, hol van, vagy éppen azt, hogy csak az nap ismerte meg és semmi köze hozzá ( ami majdnem igaz is) úgy tűnik hittek neki. így megúszta néhány pofonnal. Ha azt hinné bárki, hogy a nőket ily módon kímélik, hát nagyon tévednek. Persze azért nem adta magát könnyen, nem olyan fából faragták. így megúszta, egy felrepedt és duzzadt ajakkal és néhány kék folttal a testén. Ha a mágus mégis felbukkanna, bár nehezebb lesz neki Lyst megtalálni, mint fordítva, akkora is elmúlik, mire teljes fényében kell pompáznia, ha meg nem akkor meg úgy is mindegy. *

//Rosszban sántikálók//

*Nozarin szinte komplementerként válaszol, ahogy Lys tekintete elsötétül, úgy telik meg az övé élettel, de inkább csak fájdalommal. Elkeseredetten keresi a nő tekintetét és hangjából is egy pillanat alatt száll el minden büszkeség.*
-Nem vagy az...
*Majd észreveszi a maga gyengeségét és egy köhintéssel parancsol magának férfiasabb hangnemet, bár már esze ágában sincs ugyanazzal a gőggel tárgyalni, mint az elején.*
- Várj egy kicsit. Sajnálom, nem csak azért, mert beletapostam az önérzetedbe, hanem azért, mert otromba módon hazudtam is. És úgy látom, hogy te elhiszed ezeket az aljasságokat magadról. Ne tedd, egy hang sem igaz.
*Tartása is szétesik, alázatosságában próbál közelebb kerülni Lyshez, már ha a nő nem jelzi elég erőszakosan, hogy ne tegye. Vagy nem mászik ki minden erejéből, de talán Nozarnak van annyi ideje, hogy befejezze, amit mondani akar.*
-Nincs jogom beleszólni, miként élsz, annak ellenére sem, hogy egy gyönyörű nőnek és egy ígéretes mágusjelöltnek tartalak és, ha tehetném, nem hagynám, hogy így légy kénytelen tengődni. De egyelőre csak annyit kérek, hogy bocsáss meg. És, ha még áll az ajánlatod, két napon belül jelentkezem a kétszáz arannyal és egy kedved szerinti fegyverrel. Már, ha hajlandó leszel a továbbiakban is szóba állni egy bocskoros nemessel. Vagy aminek éppen tartasz most.
*Lys, ha még csak mászik, vagy ha már kint van, felülnézetben láthatja a megsemmisült mágust, ahogy már csak szótlanul könyörög feléje megbocsátásért.*

//Rosszban sántikálók//

*Úgy látszik ez a találkozás már az első látásra el volt átkozva. Talán igaza van a másiknak, s ha időben be tudná fejezni a mondandóját úgy Lys még igazat is adna neki, s ráhajlana a korábban már felajánlott lehetőségre. De hogy munkáját lefikázzák, s hogy éppen csak nem szajhának titulálják, már - már több a soknál. Nem szól, semmit csak szeme sötétül, el a gyűlölettől melyet most a férfi iránt érez. Az ablakból fordul csak vissza. * - Én lehet, hogy csak egy maradékevő tolvaj vagyok, de te egy halott mágus. * Szerencsére, ha kell, ő is jól tudja forgatni a szavakat, s szerencsére azt is tudja, kinek érhet sokat a Bocskoros. *

//Rosszban sántikálók//

*Meghallgatja a nő kifakadását, de inkább csak az elkényeztetett fruska szó jut az eszébe, mintsem az, hogy túl sok érdemi ellenvetést kapna. Az ötven arany az ő 'elviselésére' egy olyan ünnepen, ahol csak akkor találkoznak egymással, ha akarnak, bőven túlzó. Bármelyik nemesi ház kapva kapna egy invitációért, nemhogy még fizessen rá.*
-Ha mohó akarsz lenni, még mindig ott a lehetőséged, hogy több száz aranyat bekasszírozz annak az eladásából, amit készíteni fogok. Ezt már elmondtam neked vagy ötször, szóval, ha gyorsan sok pénzt szeretnél, ez a módja. Olyan pénzt még mindig nem kaphatsz meg, amim nincsen, ezt is hallottad vagy már háromszor. És ez a különbség köztünk, én megtehetem, hogy eldobok egy meghívót a legrangosabb eseményre, te pedig egy maradékevő utcai tolvaj, aki azt hiszi, hogy egy festékpanaccsal összetaknyolt lappal és egy mellvillogtatással ugyanerre képes lehet.
*Érzi, hogy ezzel elvetette a sulykot, már akkor megbánta, amikor a szavak elhagyták a száját. Úgy érzi, hogy az első dolga egyrészt megvédeni magát a nő bosszújától, másrészt elnézést kérni.*

//Rosszban sántikálók//

* A hangnem, amit meg mer engedni a másik magának, egyáltalán nincs ínyére. Sőt kifejezetten bosszantja. Többször szóra nyitja a száját, de a harmadik próbálkozásnál feladja és hagyja, hogy a férfi befejezze kioktatását. Szembe fordulva, kezét maga előtt összefonva várja, hogy szóhoz jusson. * - Egy, az egyezség úgy szólt, hogy a fizetségem mellet, mindent te állsz. Ez számomra ez után sem változott. Az ötven aranyat azért kapom – amit mellékesen megjegyzek, elég kevés ahhoz, hogy téged elviseljek három napon keresztül-, hogy elkísérlek s illegetem magam a bálokon. * kezd bele, s mutatja fel mutató ujját. *- Kettő, én arról igazán nem tehetek, hogy eltékozoltál ennyi időt, hogy megmutasd, te vagy a tökös gyerek. Azt az energiát, amit beleöltél az erőfitogtatásba, használhattad volna arra is, hogy valóban tartsanak tőled. De mivel beszari vagy, ehelyett bűvészkedtél. A helyzetünk nem lenne jobb, mert valószínűleg ugyanígy keresnének. De..de legalább lenne kardunk, és nem itt rohadnánk. * mutatja fel középső ujját, mielőtt sorolni kezdené a második pontot. S igen most következik a gyűrűs ujj, hogy teljes legyen a lista. * - Három, ha találsz mást, akkor keresd meg, sőt felőlem te magad is illeghetsz a puccos rongyokba, megnyugtatlak jól fog állni. Tehát csak arra akarok kilyukadni, hogy az ötven arany csak a szolgálatomat jelenti, s nem azt hogy ebből fogom fedezni azt, hogy megfelelően tudjak melletted parádézni. Mert ha ez lett volna a célom, egyedül mennék. Különb meghívó levelet rittyentenék össze, mint az eredeti. De tudod mit te pöfeteggomba, vesztegesd csak az idődet azzal, hogy új fegyvert csinálsz, s mellette még keresel is mást. * hangja mind végig indulatos, noha nem kiabál, inkább még vissza is fogja, de érződik benne a feszültség. Nem tudja, miből gondolja a férfi, hogy lesz más nő, aki ennél kevesebbel beéri. Persze, találhat, nem mondja, hogy nem, de aki egy kicsit is ért hozzá, az nem fogja olcsóbban eladni magát. Legalábbis ő nem tenné. Ezzel ő lezártnak tekinti a témát. Szinte elviharzik a férfi mellett, még a vállának is neki ütközik, de csak morrant egyet. S ha csak valamivel nem tartják vissza, akkor felcsapja az ablakot, s kimászik rajta a szakadó esőbe. Pár perc múlva már lábnyomát is elmosta az eső. *

//Rosszban sántikálók//

*Furcsállóan néz a nőre, majd elkezdi a kioktatást.*
-A fizetésed nem csappant meg, hisz számszerű fizetést sosem kaptál. Felajánlottam, hogy kapsz egy különleges fegyvert. Ehelyett döntöttél úgy, hogy ötven aranyat szeretnél. Amit, meg fogsz lepődni, de úgy fogok előteremteni egy rövid hét alatt, hogy másnak készítek el egy hasonló relikviát. Azonban, mivel én sem szarom a fegyvereket, kettő hét alatt erősen korlátozott mennyiségben tudom készíteni. Ezt a számot kitalálhatod, majd ezt még el is kell adjam, ami ugyanúgy időbe telik. Ezt a felárat nyerted volna meg, ha a fegyvert választod.
*Jelzi a gondolatmenetet, amiből a nő kitalálhatja a végét.*
-A harmadik eshetőség, ha végre megjön a józan eszem és rájövök, hogy bejuttatni téged az év legelegánsabb eseményére, hogy egy olyan feladatot végezz, amire én is képes vagyok, egy szívesség és ezerszámra találhatok más formás csípőket arra, hogy mellettem libegtessék magukat erre a célra. Szóval, mire is akarsz kilyukadni az előző gondolatmeneteddel?
*Nincs jó hangulatban, most telt be az a bizonyos pohár nála, ami Lyst illeti. És igen, sajnos a nőnek is szembe kell néznie azzal, hogy egyáltalán nem pótolhatatlan és ezt kegyetlen őszinteséggel a szemébe is mondja.*

//Rosszban sántikálók//

*Bólogat.* – Na, látod itt a probléma… * sétál vissza az asztalhoz, valami azt sugallja neki, hogy még maradnak. * - … igencsak lezuhant a fizetségem ára, miután semmivé tetted. S ugyebár azt az ötven aranyat is csak utólag kapom meg. * kezd lassan bele okfejtésébe. * - S azzal, hogy hűlt helye van már a kardnak, elpárolgott az is, hogy fedezze a kiadásokat. S uram bocsájts, de az is a bérem. Szóval ugye nem haragszol, ha ingyen nem dolgozom. S bank se vagyok, hogy hitelezzek neked. S amint te is mondtad, lopom a pénzt nem pedig …. * elhallgat, keresi a megfelelő szavakat, mert talán nem épp a megfelelőeket akarta kibökni. * - … szarom. * Van amikor nincs másik szó. *

//Rosszban sántikálók//

-Hát, ruházatot meg a motyód hozd és felpakoljuk hátra. De igen, minden mást intézek én. Neked már csak kedvesen mosolyogni kell majd. Meg társaságomban szenvedni három napon át.
*Jelzi, majd akár el is válhatnak útjaik.*
-És, ha nem akarsz a feleségemként mutatkozni, akkor egy jó történetet is kitalálhatsz.

//Rosszban sántikálók//

* Hagyja magyarázni a férfit és kivételesen nem fűz hozzá semmit, csak a vállát rándítja meg hanyagul. Ezt jobban tudja Nozarin. A szembesítéssel, hogy jobban faggatózik, csak dacosan emeli meg állát, mert lehet, hogy ebben is van valami. Ami a kacsintást illeti, arra arcizma sem rándul, ahogy eddig sem reagált egyetlen bójára sem, volt az nyílt vagy éppen burkolt. Na most, vagy csak nem vesz róla tudomást vagy csak nem fogja fel. Bármelyik lehetséges. Továbbra is a hátát a hideg kőfalnak vetve vonja fel az egyik, majd a másik szemöldökét felváltva. * - Szóval, hogy biztosan értsem... * gondolkodik el egy pillanatra, hogy felelevenítse azt, amit eddig tud. ~ Három nap, amíg eljutunk az udvarig, ahol az egész hacacáré lesz, Délvölgytől egy nap hintóval. ~ - Tizenkét nap múlva Délvölgyben délben? * mert akár holnap is odaülhetne a faluba, ha Nozarinon múlna. * - És akkor te gondoskodsz mindenről, amiről csak kell, nekem csak oda kell érnem, mikor indulni szándékozol. *billenti fejét félre, már- már érdeklődve. *

//Rosszban sántikálók//

*Magában hitetlenkedik azon, hogy Lys majd mennyire is lesz visszafogott, azonban ezt majd meg is fogja látni a jövőben.*
-Azt hiszed hagyná bármelyik apa, hogy a lányát hozzáadják valakihez, akinek semmi öröksége nem lesz? Ha nem villogtatok egy kastélyt egy dombon, aminek az oldalában ott fürtödözik a szőlővidék, érdemi körökben labdába sem rúghatok.
*Nem is akar erről beszélni, rosszul is érinti, hogy van ahol ennyire semmibe vehetik. Átgondolván, nem is lesz valami túl rózsás helyzete a rendezvényen.*
-Eddig többet kérdeztél, mint én. De legyen, ha nem akarsz erről beszélni, akkor nem. Ami a kalandokat illeti, nincs kifejezett célom, arra megyek, amerre a kedvem hozza és ugyanezt is teszem. Mert megengedhetem magamnak. Általában nyitott füllel és szemmel járok, hogy biztosan felfigyeljek arra, ha különlegességekbe botlom. Eddig elég jó érzékkel.
*Egy kacsintás, visszafogott bókot kap Lys, ha kihallotta. Nem mintha eddig nem kapott volna nyíltan is kedveskedő szavakat.*
-Délvölgyben, amikor a nap delelőn jár, a fogadó előtt fogok várni egy hintóban és amint beszállsz, indulunk. Akkor megkapod az ötven aranyad, ha nem gondoltad meg magad mégis.
*Pedig szívesen aludt volna itt, de ki tud azzal egyezni, hogy elhagyja a várost. Ki tudja, lehet holnap már egy plakáton köszön vissza az arca.*
-Mehetünk, bár elég enervált banda, ha ilyen gyorsan megunták.

//Rosszban sántikálók//

- Szűk és kihívó? Rajtam csak ne legeltesse senki a szemét! Amúgy meg, ha igazán pukkasztani akarom őket, pont abban fogom amiben ők. Ha úgy sikerül magamra vonom a figyelmet, csak akkor fognak sárgulni az irigységtől. Ám meg, nem hiszem, hogy csak túlzottan elhízott özvegyek lennének. Egy ilyen eseményre szívesen viszik eladó sorba került lányaikat, hogy megfelelő férj akadjon a horogra. És bizony azok között akad igazán szemre való is. * csapja csípőre a kezét és némi felháborodás is hallatszik hangjában, hogy piaci húsként kelljen megjelennie. Ami meg a kisasszonyokat illeti, addig bizony vigyáznak karcsú alakjukra míg férjhez nem adják őket. * - Csak egy előnyös házasság s máris úr lehetnél az urak között. Vagy nem így működik? A hozományból már megalapozhatod a sorsod. És mégis milyen kalandok, fenevadakra vadászol és ismeretlen tájakra utazol? * vonja fel szemöldökét, újra végig néz a heverésző máguson, ahogy korában a kocsmában. * - Azért nem árt, ha tudsz bánni a vassal is. * leugrik az asztalról, és az ablakhoz sétál. * - Túl sokat kérdezel, túl kíváncsi vagy. * már így is túl sokat mondott magáról, bár tény, hogy a másik sem fukarkodott. Újra kinyitja az ablakot és kikémlel, odakint még mindig esik, kisebb gödrökben már összegyűlt a víz is. Fülel, de az eső kopogásán kívül nem hall semmit, keresőik vagy megunták a vadászatot vagy csak egyszerűen az eső késztette őket visszavonulásra. * - Azt hiszem, mehetünk. * hajtja vissza az ablakot és hátát a falnak támasztja. * - Hol talállak meg és mikor?

//Rosszban sántikálók//

-Szépnek szép, de van egy érzésem, hogy úgy se lesz olyan hosszú szoknyád, hogy ennyire tartanod kelljen. Ha tippelnem kéne, valami szűk kihívóval pukkasztanád a kisasszonyok többszörös tokáit.
*Igen, sajnos a nemeskisasszonyok szokták a leginkább elhanyagolni magukat, legalább is az ő tapasztalásában, hisz dolgozniuk nem kell és semmilyen kontroll nincs afelett, hogy mennyit egyenek. Legfeljebb, ha az anyjuk a kezükre csap.*
-Unalmas, meg nem nekem való. És mivel csak másodszülött vagyok, nem is lesz másom a családnevemen túl. Ezért is oktattak ki a mágiahasználatra, amint úgy tűnt, hogy alkalmatos vagyok rá. Volt aggodalom, hogy majd visszaélek vele.
*Majd gúnyos mosolyra fakad.*
-De ez természetesen teljesen alaptalan volt. Legalább is az, hogy őellenükben tenném meg ezt.
*Majd dobja vissza a labdát a nőnek.*
-És neked hogy sikerült megismerkedni és megbarátkozódni ezen képességeddel?

//Rosszban sántikálók//

- Igen. * mosolyodik el, s pillant ő is az ablak felé. * - Szebben cseng, ez vitathatatlan. * neveti el magát, ebből sem tükröződik más, minthogy mennyire hiú is a másik. * - Szóval kalandokat keresel? És miért? Unalmas a nemesi élet? Hát voltam már itt-ott, van amikor azért szüksége van valakinek egy enyves kézre vagy éppen egy nemes kisasszonyra. * pattan fel, megragadja láthatatlan abroncsos ruháját, s ejt meg egy kecses, tökéletes pukedlit a nemes úr felé. *

//Rosszban sántikálók//

*A rosszkedve egyből elszáll, amikor szarkasztikusan arra gondol, mennyire is visszahúzódó és szerény Lys, ahogy a kocsmában is látta. Egy kis mosoly jelenik meg az arcán, majd megpróbálja letörölni. Nem akarja kinevetni, ha már végre megnyílt előtte egy felületes beszélgetés erejéig.*
-Hát, valami mindig történik.
*Les fel az ablak felé, mintha csak azon szórakozna.*
-Csavargó? Végül is... de a kalandort jobban szeretem megnevezésnek. Felfedezem a világot, kihívásokat keresek. Itt is csak átutazóban voltam. De elhagytad már ezt a várost vagy éppen a környéket?

//Rosszban sántikálók//

* Számára nem okozz gondot a csend, s nem is akarja megtörni hacsak nem a csámcsogásával. Míg a tolvajcéhet fel nem számolták, úgy kénytelen-kelletlen, de el kellett viselnie a körülötte lévőket, elvégre azok nyújtottak számára menedéket, s ha kellett megvédték. Igazából kiváltságos helyzetben volt. Ám azóta, nem kötelessége, hogy bárkivel is jó viszonyt tartson fent vagy barátságot kössön. Szóval el van ő anélkül is, hogy beszélgessen vagy tudomást vegyen a másikról. Időközben odakint az eső is megered, először csak egy-egy csepp koppan a feketére festett ablakon, majd egyre nagyobb rohamban próbálnak bejutni az üvegen. Az levegő is hűvösebbé válik, de elviselhető. Az, hogy a másik megtöri a csendet, csak egy sóhajjal veszi tudomásul. Valahogy az az érzése, hogy a fiút valami kényszer hajtja, hogy beszéljen. Gondolja elengedi a fülemelet. A bókot meg sem hallja. * - Ehhez értek. * válaszol végül. * - Sok más mellett. Megvan mindenem, ami kell. * vonja meg a vállát. Nem is hazudik, s ha akarná élhetne jobb körülmények között is. * - De nem szeretek a figyelem központjába lenni. Ha valakinek sok van, az felkelti mások érdeklődését. És nem vonzz a kisasszonyok úri élete. Az utcán mindig történik valami. A mágia, hát az meg csak… * maga se veszi észre, hogy ahogy beszél lábai már felkerültek az asztalra és összefonta azokat, sőt még szembe is fordult a Bocskorossal. Alányúl a lángnak, majd ujjaira fekteti. Megtáncoltatja ujjait mire az alakot váltva tekergő kígyóként kúszik át ujjai között. * - … időtöltés. * Bár nem csak bűvészkedéshez elég a tudása, de közel sem tud annyit, mint amit szeretne. * - Se te? Ha olyan nagy mágus vagy, s nemes… * ezt kissé gúnyosan ejti ki. * - … miért jársz úgy, mint egy csavargó? Mert ahhoz, hogy az egyszerűség híve légy, hát valld be túl öntelt vagy.

//Rosszban sántikálók//

*Már kibogozta, hogy a nő meg fogja szívatni, amint álomba szenderül, de lehet nem fog törődni ilyen apróságokkal. Oldalra fordítja a fejét, mereng a nőt nézve. Elég sokáig nem is szól, csak gondolkodik, majd előbukkan a szájából a mondat.*
-Hogy lehet, hogy egy gyönyörű nő, aki még a mágiában is jártas, lopásból él az utcán és száraz kenyeret eszik?
*Nem tudott elmenni emellett, mert bár alig volt pár aranynál többje, ő maga döntött úgy, hogy így éljen. Sosem vonzotta a gazdagság, pedig a nő is láthatja, hogy a lehetősége meglenne rá, még ha egyelőre úgy is gondolja, hogy csalásból.*

//Rosszban sántikálók//

- Egyre megy. * Jelen esetben Lysnek ez a kettő ugyanazt jelenti. Már kezdi sajnálni ezt a tökfilkót, bár ennek semmi jelét nem adja. Csak úgy magában. Néha-néha rátéved a tekintette, ahogy a liszteszsákokon heverészik, de semmi több. Kicsit megcsappan időközben a fizetségének értéke, de egy fintornál többet nem szán rá. Ha több hozzáfűzni valója nincs a másiknak, akkor csak lógatja a lábát és falatozik. *

//Rosszban sántikálók//

-Csak lehangolt.
*Korrigál, majd meghallgatja a nő okfejtését, amire hasonló kedvetlenséggel válaszol. Most már elkezdte sajnálni azt a fegyvert.*
-Ha úgy akarom, még az arany is vízzé válik a kezedben. Vagy semmivé. Ha ki akarok veled szúrni, akkor kiszúrok veled. De nem akarnék, neked még a kardot is szívesen adtam volna. Annak a féregnek nem. De legyen, akkor ötven aranyat kapsz.
*Rendezi le a dolgot egy vállvonással. Még annyival sem.*
-Még nem tudom, részben nem is érdekel. Jön, meg nélküle is bejutok. Majd bemutatlak neki, meg minden. Ha nincs szerencsém, korábban indul el és már beszélni se lesz időm vele, csak ott. Ez persze a jutalmazásodat nem érinti, meglesz.

//Rosszban sántikálók//

* Követi a cipó útját, enyhén megemelkedik szemöldöke. * - Mintha egy cseppet durcás lennél. * halvány mosoly bujkál az arcán. * - De ha nem, hát nem. * végül is neki mindegy, hogy eszik vagy sem. Ő a maga részéről tör egy darabot a cipóból. * - Nem kell sokat gondolkodnom rajta, mivel aranyban fizetsz. Az legalább nem válik… köddé. * válaszolja hidegen, s egy cseppet sem tűnik úgy, mint aki ne gondolná komolyan. * - Hogy azt te milyen módon szerzed meg, az már a te dolgod. * ránt egyet a vállán, azzal még egy darabot töm a szájába. * - Mert nem tartottam fontosnak. De Lysiasse vagyok, ha ennyire fontos. Ahogy gondolod, tőlem egy üres pusztán is találkozhatunk, miután lecsengetted a fizetségem. S a bátyádat, hol szedjük össze?